Teil 17

- Még mindig ez a zsarolós ostobaság a terved? – csóválta fejét, miután elmeséltem a hétvégém fontosabb eseményeit.
- Igen – bólintottam suttogva.
- Azt hittem legalább Fabian le tud beszélni erről a borzalmas tervről – hitetlenkedett. – Hiszen ő rendőr… ráadásul fülig szerelmes. Azt hinné az ember, van egy kis ráhatása feletted.
- Fabian megpróbált lebeszélni róla, de végül beleegyezett, hogy úgy tegyen, mint aki nem tud az egészről – tájékoztattam. – Szerinte is ostobaság, de egyikünk se akart veszekedni, szóval az okos enged, szamár szenved elvet követve, beadta a derekát – meséltem. Tudom, hogy Fabian tényleg nagyon ellene van ennek a dolognak, de engem mégis megpróbált előrébb helyezni, amiért büszke és hálás vagyok.
- És mikor akarod véghezvinni? – Lenanak is majd felállt a szőr a hátán, és most, hogy tudom, tényleg meg fogom csinálni, én is kezdtem libabőrös lenni. Oliver már szerencsére ismét levegőként kezelt a folyosón, mire nekem oda kell mennem és megfenyegetnem. Hát, ha eddig nem voltam a bögyében, ezután biztosan leszek.
- Ma délután – nyeltem nagyot. Kicsit közelebbi ez az időpont, mint ahogy normális esetben kellene lennie.
- Jaj, Hanna – mélyet sóhajtott, majd úgy döntött, figyelmét inkább az unalmas tanórának szenteli. Tudtam, hogy most haragszik rám, de továbbra is úgy éreztem, ez a legjobb, amit tehetek, és véghez kell vinnem.
Éppen ezért az utolsó szünetben megkerestem Olivert és megálltam előtte. Kíváncsian, ugyanakkor lekezelően pillantott felém.
- Miben segíthetek? – szólalt meg gunyoros hangon.
- Szerintem inkább én segíthetek neked – megfeszítette arcizmait. Fogalma sem volt, mi járatban vagyok itt. – Suli után, a kávézóban találkozzunk. Hidd el, fontos neked, amit mutatni akarok! – anélkül, hogy válaszolt volna, magára hagytam. Úgy éreztem, ha ilyen ridegen és ellentmondást nem tűrően viselkedem vele, akkor felkeltem a figyelmét annyira, hogy eljöjjön.
Türelmetlenül ültem végig az utolsó órát. Alig bírtam egyhelyben megmaradni. Menni akartam, hogy túlessek az egészen és végül elújságolhassam Fabiannak, hogy jól ment és végre nem kell rettegnem, hogy mikor sújt le ránk.
A csengő megszólalása után, felkaptam táskámat, majd elköszöntem Lenatól, aki szúrós, mogorva pillantással meredt rám. Utálta ezt az egészet, talán még nálam is jobban. De biztos voltam benne, hogy Fabian utálja a legjobban a tervemet. Hiszen neki ütközik ez a hivatásával is.
Beszálltam az autómba és a kávézóhoz hajtottam. Legszívesebben vettem volna két kávét és az egyiket elvittem volna az én drága nyomozómnak, ehelyett azonban csak kértem egy capuccinót, leültem egy kinti asztalhoz és vártam. Reméltem, Oliver hamar befut és gyorsan lezavarhatjuk, ezt a cseppet sem kedvesnek ígérkező beszélgetést.
Megittam az italomat, majd a pohár szélén húztam végig mutatóujjamat, ezzel folyamatos, körkörös mozdulatokat leírva. Legalább tíz percig csinálhattam, mikor végre Herr Hoffer lerogyott elém. Lazának és menőnek tűnt, ahogy mindenalkalommal, ráadásul sikerült magával hoznia a semmivel sem törődő kisugárzását.
- Szia – pillantottam rá. Elhatároztam, hogy magabiztos és határozott leszek végig. Nem hagyom magam megtörni.
- Hello – vetette oda. – Mondd, miért hívtál ide!
- Van egy felvételem rólad – nyúltam telefonomért, majd kikerestem az ominózus videót. – Eszerint nem csak velem voltál erőszakos – emlékeztettem, miközben végignézte a videót. Megfeszült, és jól látszott, hogy kezd feszültté válni. – Ez a lány most éppen mivel érdemelte ki?
- Semmi közöd hozzá – mordult rám. – Ehhez az egészhez nincs! Követsz engem?
- Nem – vesztettem kicsit a magabiztosságomból. Nem szeretném, ha hirtelen előjönne szörny énje és megtámadna. – De nem engedhetem, hogy másokat is bánts.
- Tényleg? Ezt a nyomi zsarudtól tanultad? – küldött felém egy gúnyos mosolyt.
- Nem, nem tanultam tőle semmit – csattantam fel. Legalábbis nem ilyesmit. – Azt akarom, hogy hagyd békén a szeretteimet és engem is felejts el. Mintha sose találkoztunk volna – ismertettem vele szándékaimat. – Különben ez a videó kikerül a világ elé!
- Honnan tudjam, hogy nincs már rég a Koeniged zsebében? Hmm? – Be kellett látnom, hogy igaza van. Azért csak úgy nem bízhat bennem, miközben a barátom egy rendőr.
- Ő nem tud erről a videóról – hazudtam. Nem nagyon hitte el. – Gondolod, hogy engedné, hogy ezt tegyem? Hogy megzsaroljalak? – nevettem kínomban. – Szerinted komolyan engedné, hogy egyedül legyek veled bárhol is?
- Engem ez nem érdekel – fonta össze karjait mellkasa előtt. – Tudod, elég bizalmatlan vagyok azokkal, akik egyszer elárultak. És ezen a zsarolásod sem segít, bár bevallom megleptél vele.
- Mire akarsz kilyukadni? – Miért érzem, hogy valami rosszhoz fogunk érkezni? Miért?
- Bizonyítanod kell, hogy bízhatok benned. Hiszen te sem gondolhatod komolyan, hogy elhiszem, hogy se egy walkie-talkie nincs nálad, se a pasid nem figyel minket a távolból... – Mikor fordult meg ez a beszélgetés úgy, hogy nála legyen az irányítás?
- Hogyan bizonyíthatnám? – kérdeztem félve. Istenem, bárcsak soha ne tettem volna!
- Feküdj le velem! – Felpattantam, és az autóm felé indultam.
- Totál idióta vagy! – vetettem oda. – Soha, de soha nem feküdnék le veled! – sziszegtem.
- A bátyád nem lesz túl boldog, hogy csak úgy halálra bocsájtod – csóválta fejét. Hogy jött ide a bátyám? Miről beszél ez a bolond?
- Mi a fenéről hadoválsz? – tártam szét karjaimat értetlenül.
- Komolyan azt hitted, hogy eljövök anélkül, hogy biztosítanám magam? – Elővette mobiltelefonját, kikeresett egy képet, majd felém mutatta a készüléket. Bene volt rajta, amint egy sötét szobában, megkötözve kucorgott egy széken. Még az edzőmeze volt rajta.
- Mit akarsz tőlem? – megráztam a fejem. Ez nem lehet a valóság. Nem bánthatják a testvéremet! Nem, és nem!
- Már mondtam – Visszacsúsztatta zsebébe a készüléket, majd összefonta karjait mellkasa előtt és győzelemittasan tekintett felém.
- Felejtsd el! Nem fekszem le veled. Találj ki valami mást! – könyörögtem, letörölve a kibuggyanó könnycseppeket.
- Nekem nem kell más. De, ha te nem akarod… Nos, a bátyád nem lesz túl boldog, de hát ez van… - Muszáj volt mérlegelnem. Mindennél jobban undorodtam attól, hogy akárcsak hozzám érjen ez a féreg, de nála van a testvérem, akit mindenkinél jobban szeretek. Meg kell mentem őt, még akkor is, ha ennek ilyen gusztustalan ára van.
Fabian most biztosan fejbe kólintana, de talán még maga Bene is, de most egyikük sincs itt. Egyikük pedig, az én hibámból. Segítenem kell neki.
- Rendben – suttogtam alig hallhatóan ezt az egyetlen szót, mely egész sorsomról döntött.
Felállt helyéről, majd megragadta a karom és maga után húzott. Nem tudom, honnan tudta, hogy autóval jöttem, mert nem közvetlenül a kávézó előtt parkoltam, mindenesetre elráncigált odáig, majd miután beszálltunk utasítgatott, hogy egészen pontosan merre is menjek.
A város külső szegletébe irányított, ahol az egyik lakóház hátsó parkolójába parkoltatott le velem. Nem értettem, miért nem az elsőbe megyünk, az a megszokott, de valójában nem bántam. Nem szeretném, ha valaki felismerné a kocsimat.
Kiugrott az anyósülésről, én pedig szótlanul követtem. Túl akartam lenni ezen az egész borzalmon. Haza akartam menni és megölelni a testvérem, majd hozzábújni Fabianhoz. De minden bizonyára mérges lesz, ha megtudja mibe is egyeztem bele.