2013. június 27., csütörtök

Teil 13

Sziasztok! Arra gondoltam még, hogy amennyiben macerának érzitek a bloglovinos regisztrációt, csinálhatok a blogjaimnak egy oldalt a Facebook-on. Mit szóltok? Lenne rá kereslet? Kérlek titeket, írjátok meg! Egyébként pedig nagyon köszönöm annak a három embernek a kommentet! Nagyon jól esett! És csak, hogy tisztázzuk (mert hallottam már félreértéseket efelől), nem csak jó dolgokat írhattok. Ha valami nem tetszik a bloggal, azt is megírhatjátok! A kommentek lényege a véleménynyilvánítás! :)
Jó olvasást! 
manó*

- Jól érezted magad? – a házunk kocsifelhajtóján állt meg az autóval, de én még nem akartam kiszállni.
- Igen – mosolyogtam rá. – Köszönöm, hogy elvittél és megmutattad, hol laksz.
- Én köszönöm, hogy elnyerte a tetszésed még a rendmániám is – simított végig arcomon. – Holnap egésznap szabad vagyok…. Lenne kedved találkozni? – úgy tűnt kicsit zavarban van, amit nem igazán tudtam, mire vélni. Végtére is most már együtt vagyunk, vagy mi a fene, nem?
- Nagyon szívesen – simogattam meg arcomon nyugvó kezét. – Van valami kész terved is? – helyeslően bólogatni kezdett.
- De legyen meglepetés – kuncogott.
- Ezt nem teheted velem – csóváltam fejem hitetlenkedve.
- Legyen elég annyi, hogy nem nálam leszünk és öltözz elegánsan, de csak szolidan, nem kell báli ruha meg ilyesmi – felkuncogtam.
- Rendben – közelebb hajolt és egy lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Édesapád rajtunk tartja a szemét – kuncogott fel, majd az ablak irányába mutatott. Megforgattam szemeimet, majd közelebb húztam még egy csókra. – Légy jó! – kérlelt.
- Te pedig vigyázz magadra! – bólintott, majd adott egy utolsó puszit mielőtt kiszálltam az autóból.
- Olyan hat körül jövök holnap – szólt még utánam. Beléptem a lakásba és azt kívántam, bárcsak már vasárnap délután, hat óra lenne.
A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Mind este, mind másnap reggel ott virított rajta. Fabian teljesen elvarázsolt és úgy éreztem, képtelen vagyok akár egyetlen napot is kibírni nélküle.
- Mi a terv mára? – kérdezte kíváncsian édesanyám, miközben felültem a pultra a kávémmal. Körülbelül azóta vált szokásommá felülni a pultra, mióta képes vagyok magamtól felmászni rá. Nem tudnék értelmes magyarázatot hozni a miértjére, egyszerűen csak egy szokásommá nőtte ki magát.
- Evés, tanulás, evés, tanulás, majd randi Fabival – vázoltam fel nagyvonalakban.
- Hmm, tartalmasnak ígérkezik – bólintott. Körbenézett, és miután megállapította, hogy apa hallótávolságon kívül van, faggatózni kezdett – És, mi volt tegnap? Nem feküdtetek le, ugye?
- Anya! – korholtam le kérdéséért. Lenan és Bennin kívül, anya tudta egyedül, hogy még sosem feküdtem le senkivel.
- Jól van, bocsánat. Csak kíváncsi vagyok – mentegetőzött. Sütött nekem egy kis rántottát, majd megkért, hogy üljek az asztalhoz.
- Nem volt semmi ilyen, és egyelőre nem is lesz, megnyugodhatsz – magyaráztam. – Ez az egész együtt vagyunk dolog is elég gyorsan történt, szóval, a továbbiakban már tényleg nem szeretnénk elsietni semmit se.
- Ezt igazán jó hallani – mosolygott rám. – Fabian, nagyon érett gondolkodású fiatalember.
- Sok mindent megtapasztalt már – bólintottam.
- És nem hiszem, hogy bajba fog keverni – helyeselt.
- Inkább megvéd – mosolyodtam el. – Olyan ez, mint a filmekben. Túl tökéletes… - suttogtam. – Anya, én félek. Mi van, ha ez is csak egy átverés?
- Jaj, Kicsim, miért lenne az? – simogatta meg arcomat.
- Fabi annyira jó ember, és rendszerető, okos, jó képű, erős, tud főzni, őszinte és nem fél felvállalni a világ előtt, hogy ki ő és mit érez – meséltem.
- Nézd, senki sem tökéletes, ez az egy biztos. Nem töltheted azzal az idődet, hogy keresel benne valami rosszat, hogy bizonyítsd magadnak, hogy neked való. Ha én is ezt tettem volna, apáddal sose házasodtunk volna össze. Csak élvezd, hogy boldoggá tesz, hogy szeret téged és te is őt. Hidd el, meglátod majd a gyengepontját, de nem fog érdekelni, mert minden jó tulajdonsága megszépíti majd – jól esett végighallgatni anyám szavait. Rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Nem azzal kell törődnöm, hogy talán Fabi túl tökéletes, és rettegnem, hogy nem nekem való, hanem kiélvezni, hogy vele lehetek, és érezhetem szeretetét.









Anya felvillanyozta a napomat, és sokkal lelkesebben láttam neki a tanulásnak. Holnap iskola, amihez semmi kedvem, de előtte még lesz egy estém az én Fabianommal. Csak az ebéd szakított el a könyveim fölül, így sikerült négyre végeznem mindennel. Büszke voltam magamra, hiszen még plusz három tételt megtanultam a tavasszal következő érettségimre is. Végül elpakoltam a tanfelszerelésem és kezdetét vette a készülődés. Letusoltam és megmostam a hajam, majd megszárítottam. 
Testem köré csavart törölközőben caplattam keresztül a lakáson, elnyerve időközben megérkező testvéreim és szerelmeik tekintetét is. Elsuhantam mellettük, hogy a szobámba érve kiválasszam egyik kedvenc, párduc mintás ruhámat. Egyszerű volt, mégis elegáns. A tükör előtt hosszas dilemmába estem. Fogalmam se volt, mit kezdjek a hajammal. Engedjem le? Kössem fel? Hullámosítsam be? Végül mindet elvetettem és felcsatoltam az egészet. Felkentem egy finom, lágy sminket, melyre még Benedikt se mondhatja azt, hogy ribancos, majd egy csodás fülbevalóval egészítettem ki az összeállítást. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, majd bepakoltam a táskámba a telefonom, az irataimat, a kulcsomat és a pénztárcámat, mielőtt visszatértem a konyhában üldögélő családtagjaimhoz. Alig öt percem volt hatig, sikerült tökéletesen beosztanom az időmet, amiért gondolatban hátba veregettem magam.
- Tyűha, hugi! – füttyentett Andreas elismerően. – Nagyon csinos vagy!
- Köszi – mosolyogtam kicsit zavartan. Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire bámuljanak a külsőm miatt. – Igyekeztem – közelebb léptem és megpusziltam, majd ugyanezt tettem kedvesével, és Benni barátnőjével, Lisaval is. Az egyetlen, akit kihagytam, Benni volt. Vele továbbra sem állok szóba, hiába ment fuccsba a terve, és tölthetem időmet Fabiannal. Láttam, hogy rosszul esett neki, de ő sem gondolhatja, hogy egyik napról a másikra, csak úgy elfelejtek mindent.
- Ez a srác nagyon szerencsés. Mikor ismerhetjük meg őt? – érdeklődött Emma, Andreas felesége. Tavaly házasodtak össze, és azóta már, ha jól sejtem, a baba projekten dolgoznak. Imádom Emmat, már hosszú évek óta része a családunknak, olyan, mint egy nővér. Bár szó, mi szó, Lisával kicsit közelebb állunk egymáshoz.
- Nem tudom – rántottam vállat. – Még nem elég komoly a dolog ahhoz – haraptam alsó ajkamba. – Egyébként, már van, aki ismeri innen, és annak nem lett jó vége – néztem nyomatékosan Benediktre.
- Johanna, már mondtam, hogy a te ér…. – leintettem, ezzel belé fojtva a szót.
- Én is elmondtam, hogy nem érdekel – apa figyelmeztetően megköszörülte mögöttem a torkát. Pillanatok alatt változott a konyha egy háborús övezetté.

A csengő hangja oldotta fel a kínos csendet. Az órára pillantottam. Percre pontosan hat óra. - Jesszusom, még nem választottam cipőt – rémültem meg. Apa kinyitotta az ajtót, én pedig a cipős szekrényhez siettem. Nem volt túl sok magas sarkúm, de most szerettem volna kitenni magamért. Végül egy sima fekete mellett döntöttem. Gyorsan belebújtattam lábaimat, majd az ajtóhoz léptem. Fabi az előszoba közepén állt meg, közvetlen édesapám mellett, így a konyhában ülők tökéletesen láthatták őt. – Szia – mosolyogtam rá, amint megálltam előtte.
- Szia – ragyogó tekintettel mért végig. – Gyönyörű vagy!
- Köszönöm – öntött el a pír. – Te is jól nézel ki – egy félszeg mosollyal válaszolt, majd összekulcsolta ujjainkat.
- Mehetünk? – kérdezte. Bólintottam egy apró igent, majd megpusziltam édesapám arcát.
- Tíz órára hozd haza – apa ellenvetést nem tűrően jelentette ki az időpontot. Más esetben hisztizni kezdenék, de tekintve, hogy holnap iskola, be kell látnom, hogy igaza van.
- Rendben – biccentett Fabi. – Viszontlátásra. Sziasztok – köszönt el családomtól.
- Sziasztok – intettem feléjük, majd barátom kezét szorongatva hagytuk el a házat.
Amint beültünk az autóba, kezét arcomra simította, ajkait pedig lágyan enyémre tapasztotta. Finoman viszonoztam tettét, majd elhúzódott tőlem, hogy beindíthassa az autót. Az ablakra pillantottam. Benedikt és Andreas a függönyt félretolva lestek ki utánam. 

2013. június 24., hétfő

Díjacska

Köszönöm a díjat Elizabeth Angelnek! :)

Szabályok és válaszok:
1. Tedd ki a képet!
2. Írj magadról 11 dolgot!
  •  őrült Schalke fan vagyok :)
  • 12 éves korom óta írok fanfictionokat
  • több internetes barátnőm is van, van akikkel már találkoztam, van akikkel még nem, de mindegyiket egyformán szeretem
  • most fejeztem be a gimnáziumi tanulmányaimat
  • refluxos vagyok, ami egy gyomorbetegség
  • Valentino Rossi nagy példaképem
  • online újságíró vagyok egy tinimagazinnál
  • örök álmom, hogy sportújságíró legyek
  • megvetem a jelenlegi magyar egyetemi felvételit és rendszert
  • szeretnék külföldön élni
3. Válaszolj 11 kérdésre!
(Valaki nagyon szereti a 11-es számot :D)


  • A karaktereidet létező személyek alapján formálod meg vagy teljesen a képzeleted szüleményei?
    Többségük létező személy, de saját magam alakítgatom őket. Valamint van, aki az én fantáziám szüleménye. 
  • Mi alapján jönnek az ihleteid?
    Erre nincsenek kimondott válaszok. Bármi beindíthatja. Pl.: egy dal, valami, amit olvastam, sorozatok, filmek
  • Kedvenc könyv?
    Nincs egy kimondott kedvencem. :) Sok jó könyvet olvastam már. 
  • Mit gondolsz arról, hogy egyre többen vágnak bele a blogolásba?
    Azt, hogy aki csak divatból csinálja, inkább el se kezdje! :) Az írás szeretete egy komoly életérzés! :) Sokkal jobb blogger az, aki nem a hírnévért ír. 
  • Van valaki, aki folyamatosan támogat az írásban?
    Talán a barátaimat ide sorolhatom. :)
  • Előre megtervezed a történetet vagy ahogy jön az ötlet, úgy írod?
    Sokszor megtervezem előre, ám az írás folyamán az aktuális ihletek alakítják.
  • Kedvenc évszak?
    Tavasz! 
  • Mit szeretsz a legjobban az írásban? (Ha van ilyen.)
    Hogy kiadhatom magamból, azt, aki vagyok. 
  • Mi az, amit legkevésbé szeretsz az írásban? (Ha van ilyen.)
    Hogy a blogolás során mindig a külső megerősítésre várunk, az emberek többsége pedig lusta ezt megadni.
  • Kedvenc író/írónő?
    Meg Cabot, Wass Albert, Stephenie Meyer, 
  • Van olyan hely, ahova életedben egyszer legalább el szeretnél jutni mindenképpen? 
    Monte-Carlo! :)
11 kérdés:
1. Ki inspirál az írásra?
2. Milyen írónak tartod magad?
3. Mik a terveid a jövőre?
4. Milyen sűrűn jársz könyvtárba?
5. Milyen könyveket szeretsz?
6. Mi az az álomhely, ahova mindenképpen el akarsz jutni?
7. Befolyásolnak-e a magánéleti érzéseid az írásban?
8. Kedvenc zene?
9. Sorozat vagy film?
10. Sportolsz valamit?
11. Milyen régóta írsz?

Akiknek küldöm:
Kori
Nixííh

2013. június 23., vasárnap

FONTOS!

Sziasztok. A napokban értesültem a Google Reader megszűnéséről, így gyorsan megalkottam a blogjaimnak is a bloglovin-os részt. Itt tudjátok követni. Fontos, hogy a fanfic írók és követők is regisztráljanak itt. Follow my blog with Bloglovin
Sokan persze mondhatjátok, hogy kamu az egész. Remélem, így van. Mindenesetre jobb félni, mint megijedni! :-))

2013. június 16., vasárnap

Teil 12

Mit szóltok az új kinézethez? :) Ln személy szerint imádom! Sosem hittem, hogy négy, egymástól teljesen eltérő képből ilyet lehet alkotni, így hát hatalmas köszönet Noriciinak! :)
Sajnálom, hogy késtem a résszel, de nem mondhatnám, hogy sok időm jut az írásra. Ettől függetlenül igyekszem, ahogy tudom. Ez a rész kicsit olyan semmilyen, de remélem tetszik majd nektek. :)

Ui.: Jól esne néhány visszajelzés...




A hús jól átsült és a fűszerezése is tökéletes volt. – Megtartalak – sóhajtottam fel, miután lenyeltem az utolsó falatot is.
- Ez igazán megnyugtató – nevetett fel. – Tudod, mikor kicsik voltunk, anya mindig kérte, hogy segítsünk neki a konyhában, és ahogy cseperedtem, ellestem tőle néhány trükköt – vallotta be, miközben a mosogatógépbe helyezte a mosatlant.
- Már akkor is tudtad, hogy egyszer még szükséged lesz rá – simogattam arcát.
- Főleg, hogy egyedül élek – megfogta a kezemet és felhúzott az asztaltól. – Nem lenne szép, mindig gyorskajákon élni – fintorgott.
- És egészséges se lenne – helyeseltem. A szobájába mentünk, ahol bekapcsolta a tévét. 

- Szeretnéd megnézni a meccset? – kérdezte kíváncsian.
- Igen – bólogattam. – Nem gond, ugye?
- Nem, dehogy. Szeretem nézni – mosolygott, majd a felvezető műsorra kapcsolt. Leültünk a franciaágyára és vártuk, hogy kezdődjön a focimérkőzés.
- Hol élnek a szüleid? – kézfejét simogattam, miközben elnyúltam mellette az ágyon.
- Kölnben – felelte tömören. – Már legalább tíz éve.
- Gyakran találkoztok? – pillantottam felé.
- Havonta- kéthavonta – rántotta meg vállát. – Tudod, nekik is nagyon nehéz volt, miután Matthias meghalt, és gyakran, mikor összeülünk, csak róla beszélünk és ez… mindenkinek rossz – vallotta be. – Úgy értem, nem szeretném elfelejteni őt és nem is lennék képes rá, de látom édesanyámat, ahogy újra és újra ott csillognak a könnycseppek a szemében és úgy érzem, hogy ez az én hibám. Ha nem megyek oda, nem kezdi el mondani, mennyire hasonlítunk és akkor nem sír…
- Fabi, ez annyira butaság – simogattam meg arcát. – Lefogadom, hogy anyukád mindennap sír, mert elvesztette a fiát. És éppen ezért kéne gyakrabban találkoznotok! Hogy érezze, a másik fia még él és nagyon szereti őt. Talán ez kicsit tompítana a fájdalmán – fejtettem ki véleményemet.
- Talán igazad van – felsóhajtott, majd fejemet mellkasára húzta. – Annyira jó, hogy te itt vagy nekem!
- Tulajdonképpen hálásak lehetünk Ollinak – merengtem. – Ha ő nincs, mi sem találkozunk - simogattam mellkasát.
- Ettől függetlenül nem fogok térdre borulni előtte – dünnyögte. – Legalább legyen valami haszna a bűnözésének – puszilta meg a homlokomat. A férfi a tévében azt mondta, egy két perces reklám következik, utána pedig a meccs. Kíváncsian vártam, mit kezdenek a srácok az ellenféllel. Mostanában a legrosszabb formájukat élik, hiába van számos tehetséges játékosuk, egyszerűen nem képesek megmutatni, mit tudnak, és ez megannyi szurkolót, köztük engem is, elszomorít.
Csendben feküdtem mellkasán, miközben hátamat simogatta. A meccs elkezdődött és láttam, amint testvérem kezet fog a másik csapat kapitányával. Furcsa volt, hogy én ezúttal nem ülök szüleimmel a lelátón, hogy Benének szorítsak, de ezt csakis magának köszönheti. Régebben sosem viselkedett ennyire öntelt módon, sose akart nekem fájdalmat okozni. Most pedig rögtön kétszer, nem is kicsit. Hiányzott, de úgy éreztem nem tudok megbocsájtani neki, egyelőre semmiképp.
A meccs első félidejében nem született gól, sőt kimondottan unalmasnak bizonyult az egész. Felpillantottam, és Fabi édesen szuszogott mellettem. Meg sem lepődök, hiszen egész éjjel dolgozott, nem aludhatott túl sokat.
Apró puszit leheltem ajkára, majd óvatosan kibújtam öleléséből és kimentem a mosdóba.
Mivel én délelőtt sokáig aludtam, most nem éreztem magam fáradtnak. Elvettem Fabian laptopját az éjjeliszekrényről és reménykedtem benne, hogy nem fog megharagudni, ha használom egy kicsit. Eleinte csak a megszokott játékokat játszottam, melyekkel minden gépen találkozhatunk, majd az internetet kezdtem böngészni, fél szemmel nyomon követve a meccs alakulását is. Fel akartam nézni a megszokott közösségi oldalakra: facebook és twitter, ez a két leggyakrabban használt nálam. De, amint a facebook oldala betöltött, automatikusan Fabian profilja jelent meg. Minden bizonnyal elfelejtett kijelentkezni a drága. Elmosolyodtam, a profilképét látva. Ő és a kollégája álltak egymás mellett, egy horgászkaland keretein belül, és Fabi arcán az a szívdöglesztő mosoly terült el, melyet előttem is oly sokszor bevet. Rákattintottam a kijelentkezés menüpontra, majd a saját email címemet kezdtem el begépelni.
- Te vagy az első lány, aki kijelentkezett anélkül, hogy megnézné az üzeneteimet – búgta mellettem. Oldalra pillantottam és egy apró, álmos mosoly ült arcán.
- Nincs okom arra, hogy ne bízzak benned – ráztam meg a fejem. – És egyébként is… ha titkolsz valamit, arra előbb-utóbb úgyis rájövök – jelentettem ki határozottan.
- Nem tettem volna a megállapítást, ha titkolnék bármit is – elmosolyodott, majd felült. – Tényleg megfogtam veled az Isten lábát – lehelt apró puszit a homlokomra.
Ölelésébe bújva folytattam tovább a böngészést, és csak akkor hagytam abba, mikor egy gól született a meccsen. Sajnos, nem a mi javunkra.
- Hihetetlenek – sóhajtottam fel. – És Lena is pont most kezd el focit nézni... Szegény azt fogja hinni, hogy mindig ilyen borzalmas.
- Gyanítom Schalke párti marad, amíg Juliannak nem lesz ellenvetése – kuncogott.
- Igen, ez is igaz – bólintottam. Kijelentkeztem a közösségi oldalakról, majd visszacsúsztattam a laptopot a helyére. – És most mit csináljunk? – mosolyogtam rá.
- Éhes vagyok – dünnyögte.
- Láttam a közelben egy cukrászdát – emlékeztem vissza az útra, amelyen idejöttünk. – Lemenjek sütiért? - megnyaltam a számat. A kedvenc kókuszos süteményem szinte mindenhol kapható, reménykedtem benne, hogy ez alól, ez a hely sem kivétel.
- Majd én. Végtére is én vagyok a házigazda – elmosolyodott, majd kikelt az ágyból.
- Akkor menjünk együtt! – ajánlottam fel. – Nem tudom, mit csináljak egyedül a lakásodban – vallottam be szemlesütve.
- Gyere! – nyújtotta ki kezét, felsegítve az ágyról. Megigazgattam a hajamat, ő pedig megmosta az arcát, majd felvettük a cipőinket. Összekulcsolt ujjakkal hagytuk el a lakást és tettük meg az alig tíz perces utat.
- Sziasztok – mosolygott ránk egy negyvenes éveiben járó nő a pult mögül, miután megérkeztünk.
- Üdv – viszonoztam mosolyát.
- Jó napot, Jutta! – köszöntötte Fabian is. Lejjebb hajoltam, hogy szemügyre vehessem az üveg pultba zárt összes süteményt. Nagyon nagy szerencsém volt, mert összesen három darab volt a kedvencemből. – Ezt a három kókuszosat szeretnénk! – mutatott rá kedvesem, amint látta, hogy én is kiszúrtam.
A nő széthajtotta a csomagolópapírt, ráhelyezett egy papírtányért, majd kivette a kért édességeket a helyükről.
- És van olyan finom gesztenyepürétek? – érdeklődött félszeg mosollyal az arcán.
- Neked mindig – mosolygott tovább a nő, majd, amint becsomagolta a sütiket a benti konyhába ment és kihozott két adag gesztenyepürét. Ezek után összeadta az árakat, Fabian pedig kifizette.
- Köszönjük – hálásan indultunk a kijárat felé. Már alig vártam, hogy elfogyaszthassam az én kis finomságomat. - Viszontlátásra!

- El fogok hízni – dünnyögtem két falat között.
- Majd kosarazunk még – kacsintott. Megengedte, hogy felüljek a pultra a konyhájában, miközben elfogyasztottuk a süteményeket.
- Bármikor szívesen legyőzlek – mosolyogtam rá félszegen.
- Csak nehogy egyszer forduljon a kocka – lépett közelebb, majd egy apró puszit nyomott az arcomra, miközben tányérját a mosogatóba helyezte.
Fejem felett a fakeretes faliórára pillantott.
- Indulnunk kell? – pillantottam rá. Tekintetemből jól láthatta, elszomorít a tény, hogy ilyen gyorsan a nap végéhez értünk.
- Még összeszedem az egyenruhám, de utána sajnos, igen – simított végig arcomon.

- Segítsek? – leugrottam a pultról és saját tányéromat is a mosatlan tetejére csúsztattam.
- A ruha pillanatok alatt megvan, azt pedig nem szeretném, hogy a fegyverem körül nyúlkálj, szóval inkább elmosnád azt a két tányért, ha nem gond? – apró puszit lehelt a nyakamba.
- Természetesen – bólintottam. Elindult a szobája felé, de még kikívánkozott belőlem egy kérdés. – Attól félsz, hogy elrontanám a pisztolyt?
- Nem. Attól félek, hogy véletlen megsérülnél –tekintetéből tökéletesen láttam, hogy komolyan gondolja minden egyes szavát. – Sosem bocsájtanám meg magamnak – csóválta fejét.
- Egyébként csak egy kérdés volt – rántottam meg vállamat mosolyogva. – Sose érnék hozzá.
- Nagyon helyes! – rám kacsintott, majd a szobájába lépett. Megnyitottam a csapot, majd elmostam a két kistányért és a két villát. Miután a csöpögtetőbe helyeztem őket, a hálószoba felé indultam. Fabian ruhájával együtt csúsztatta fegyverét a táskába. Még sose láttam élőben igazi pisztolyt, így gyomrom összeszorult a látványától, de tudtam, hogy nem eshet bajom. Nem, ha Fabian mellettem van. – Hanna, minden rendben? – a táskáját a vállára vette, majd közelebb lépett hozzám.
- Igen – bólintottam félénken. – Gyakran használod? – nagyot nyeltem.
- Csak, ha nagyon muszáj – rázta fejét. – Johanna, nem kell félned, oké? Nem vagyok gyilkos!
- Tudom, én csak… Nagyon furcsa élőben látni – vallottam be. Felsóhajtott, majd magához húzott.
- Gyere, hazaviszlek! – apró puszit nyomott homlokomra.
- Rendben – megsimogattam arcát. Értettem, hogy témaelterelésnek szánta és ezért hálás is voltam neki. 

2013. június 2., vasárnap

Teil 11

A végéhez közeledett a játék és én vezettem két ponttal. Biztos voltam a győzelmemben, azonban nem segített a további pontok megszerzésében, hogy az izzadtság miatt, Fabi megvált pólójától, így tökéletes rálátást biztosítva jól kidolgozott felsőtestére.
Nagyot nyeltem, ahogy előttem pattogtatott, majd a labdáért nyúltam és sikerült is megszereznem. A palánk felé indultam és hamar el is dobtam a labdát. Hosszan pörgött a kosár peremén, ám végül belement.
- Mondtam, hogy nincs esélyed! – ugráltam örömömben.
- Hagytalak nyerni! – mosolygott.
- Na, persze – forgattam szemeimet. – Lásd be Koenig, hogy jobb vagyok! – kezét a derekamra simította és közelebb rántott magához.
- Te vagy a legjobb kosaras lány, akit ismerek – vágta ki magát, majd közelebb hajolt. Vészesen közel került az ajkaimhoz, mikor…
- Johanna? – hallottam meg a nevemet. Oldalra pillantottam. Julian Draxler állt ott, a maga teljes valójában.
- Jul? – elmosolyodtam, majd kiszakadva Fabi öleléséből, Julhoz szaladtam. – Hogy kerülsz ide?
- Itt lakom! – pillantott rám értetlenül.
- Tudtam, hogy jártam már itt! – csaptam a térdemre. – Jó újra látni – öleltem meg.
- Téged is! – mosolygott.
- Julian – köszöntötte Fabi is.
- Fabi – biccentett a focista. Julian a mi sulinkba járt, tavaly végzett. Mindig jóban voltunk, bár sosem voltunk olyan őrült nagy barátok. A suliban persze ő is a menők közé tartozott, főleg, hogy a Schalke felnőtt csapatában játszik, fiatalkora ellenére. Nagyon tehetséges játékos, véleményem szerint az egyik legjobb bátyám csapattársai közül.
- Ismeritek egymást? – értetlenkedtem, holott elég egyértelmű volt.
- Szomszédok vagyunk – informált Fabi.
- Mi pedig… ő Benni csapattársa – meséltem neki. – Tavaly végzett a sulinkban.
- Értem – mosolygott.
- Ki nyerte a meccset? – érdeklődött Jul, miközben elindultunk a lakások felé.
- Egyértelmű, hogy én – felkacagott, mi pedig jót mosolyogtunk.

- Mindig ilyen jóba voltatok Juliannal? – karolt át hátulról. A konyhájában álltunk, miközben felmértem a terepet, hogy mit is főzhetnénk ebédre.
- Jóba voltunk és vagyunk, de nem vagyunk olyan nagy barátok. Szóval, így napi szinten nem tartjuk a kapcsolatot – magyaráztam. – Miért?
- Csak kérdeztem – rántott vállat. – Nem szeretnék vetélytársat… - vigyorgott.
- Bolond – nevettem fel. – Sose tudnék vele járni – simítottam meg kézfejét. – Meg amúgy sincs szexi egyenruhája… a mez tele van izzadtsággal… – felnevetett, majd fejét nyakhajlatomba fúrta. Forró lehelete csiklandozta a bőröm.
- Sült husi… - dünnyögte. – Azt szeretnék enni – pillantott rám.
- Rizzsel? – mosolyogtam.
- Igen, az jó lesz – puszilt meg. – Hozok neked is egy kötényt – elengedett, majd a spájzba lépett be. Leemelt egy kötényt a polcról, majd visszasétált hozzám.
- Szégyellem a szobámat. Tiszta rumli ehhez képest – felkuncogott, miközben elővett egy lábast és egy jénait.
- Tied a köret, enyém a hús. Majd meglátod, milyen istenien tudok főzni, anyunak hála.
- Na, erre kíváncsi vagyok – Főzni is tud… Most komolyan… Van olyan tulajdonsága – a katonás renden kívül – ami arra utal, hogy nem tökéletes? A rendmániát is csak azért sorolnám ide, mert néha igenis szexi, ha egy srác kicsit trehány a cuccaival.
Átmostam a rizsszemeket, majd feltettem főni. Felültem a pultra és figyeltem, ahogy Fabian otthon érzi magát a konyhában.
Amint betetette a húst a sütőbe, megállt velem szemben, az asztalnak támaszkodva.
- Min gondolkodsz? – kérdeztem alig pár perc múlva.
- Meg akarlak csókolni – sóhajtott fel.
- Mi áll az utadba? – alsó ajkamba haraptam. Őrülten csábító volt az ötlet.
- Talán a telefon, talán a csengő, vagy a kifutni készülő víz… - merengett. – Valami mindig közbeszól. – Oldalra pillantottam és megkavartam a rizset. Már elég puha volt, így lekapcsolhattam alatta a tűzhelyet. Egy akadály elhárítva! Előhúztam zsebemből a telefonomat és lenémítottam, majd elvettem a polcról Fabiét és azzal is hasonlóképpen tettem.
- Bocs, de a csengőt nem tudom elintézni – szomorodtam el, kissé túldramatizálva. Hirtelen cselekedett, közelebb lépett, elkapta a csípőmet és magához húzott, hogy aztán lágy csókban forrjanak össze ajkaink. Sokkal jobb volt, mint bármelyik eddigi csókom. Jobb, mint amilyennek képzeltem. Csak akkor sikerült elszakadnom tőle, mikor a levegőhiány kényszerített rá.
Szorosan magához ölelt én pedig mellkasába fúrtam arcomat. Soha nem hittem, hogy így is lehet érezni. Azt hittem, az, amit Oliver iránt éreztem, valódi szerelem volt, de nem. Az csak egy kis ’’egész aranyos, bejön nekem’’ szituáció volt, ehhez képest.
- Gyere, üljünk le, amíg sül! – fogta meg a kezem, ám ebben a pillanatban, kopogtak az ajtón. - Hihetetlen - sóhajtott fel. Felkuncogtam, majd kíváncsian vártam, ki állhat az ajtó mögött.
- Sziasztok – köszönt Lena. Igen, a drága barátnőm, Lena. Mögötte ott állt Julian is a lakása ajtajának támaszkodva.
- Szia. – köszönt Fabian és én is intettem. – Baj van?
- Valamit látnotok kell – izgatottnak tűnt, mégis megviseltnek. Mintha lefutotta volna a maratont is közben. Fabian beljebb engedte, de barátnőm még hátrapillantott és Julianra mosolygott. – Köszi, a segítséget!
- Nincs mit – biccentett a focista, majd bement saját lakásába.
- Honnan tudtad, hol vagyok? – pillantottam rá kíváncsian.
- Anyukádtól – rántott vállat. – Fabi címét pedig apa kérte el… tudod a rendőrfőnök a haverja, vagy micsoda… - motyogta.
- Igen, valami rémlik – dünnyögtem. – Mutasd, mid van! – kértem. Fabi a pultnak dőlt, én pedig közelebb léptem hozzá, hogy ölelésébe zárhasson.
- Nos, ma éppen mentem haza a könyvtárból, mikor megláttam Ollit az egyik parkban. Az egyik lányt molesztálta, szóval elbújtam az egyik bokor mögé és felvettem, amennyire tudtam. Ez elég ahhoz, hogy bezárják a tárgyalásig, nem? – elővette mobilját és kikereste az ominózus videót. Szerencsére nem erőszakolta meg a lányt, de agresszív volt vele, ez jól látszott.
Amint vége lett, felpillantottam Fabian arcára.
- Ezt küldd át nekem! – kérte meg, majd elővette telefonját és elindította az adatfogadást. Reménykedtem benne, hogy barátnőm találékonysága és Oliver ostobasága, végre hasznunkra válik, ugyanakkor tartottam attól, hogy újra megfenyeget. – Többé nem kell tartanod tőle! – mosolygott rám.
- Nem akarom, hogy elküldd, Fab! – suttogtam. – A börtönből is irányíthat bárkit… - suttogtam.
- Nem kell megtudnia, hogy mi voltunk – simogatta meg arcomat. – Megmondom a srácoknak, hogy azt mondják, egy névtelen személy küldte be.
- Nem hülye! Tudni fogja! – dörrentem rá. – Inkább… fenyegessük meg – suttogtam.
- Az ő módszereivel akarsz élni? – hökkentek meg mindketten.
- Mondjuk azt, hogy a videó kikerül, ha nem száll le rólunk és ismeri be a nyilvánosság előtt, hogy mindent csak kitalált… - magyaráztam. – Tudom, hogy undorító dolog, de beválhat. Az egyetlen, amitől fél az a bezártság. Minél tovább kerülne be, annál inkább rám szállna. Nem akarok örökké félni. 
- De… - kezdett volna azonnal tiltakozni Fabian, de be kellett látnia, nem mondtam olyan nagy hülyeséget. – Mielőtt bármit tennénk, engedd meg, hogy aludjak rá egyet, rendben? – nyújtotta ki a karját, hogy közelebb húzzon magához. Helyeslően bólintottam, majd megsimogattam az arcát.
- Köszi, a felvételt – pillantottam hálásan Lenara.
- Maradsz a kései ebédünkre? – kérdezett rá kedvesem, miközben lekapcsoltam a sütőt.
- Nem köszönöm – legyintett. – De öhm… Johanna… Julian a tesód csapattársa, ugye? – kíváncsiskodott.
- Igen, az – bólintottam.
- És szerinted játszik a mai meccsen? – azonnal megértettem, mirefel ez a nagy érdeklődés.
- Biztos vagyok benne – mosolyogtam. – Nagyon jó játékos – magasztaltam. Ehhez kétségem se fért. Julian a csapat egyik legnagyobb tehetsége, és alig várom, hogy lássam, mire viszi majd a későbbiekben.
- Akkor azt hiszem, most mennem kell… Schalke meccset kell néznem – vallotta be kissé elpirulva. – Sziasztok – intett. Visszaintegettünk, majd, amint bezárta maga mögött az ajtót, kitört belőlünk a nevetés.
- Az hiszem, bejön neki – állapítottam meg az egyértelmű tényt.
- Összeillenének – Fabi pimaszul mosolygott, így sejtettem, hogy van valami nagy terve.
- Igen, de kérlek, ne játszunk kerítőnőset! – simogattam az arcát. – Nem biztos, hogy Juliannak is bejön. Ha a sors azt szeretné, hogy együtt legyenek, majd keresztezi az útjukat. Csak… hagyjuk, hogy folyjanak tovább a dolgok a maguk módján – kérleltem. Már megtapasztaltam párszor, hogy amikor össze akarunk boronálni két embert, az rosszul sül el. A sorsra kell bízni. – Végtére is, mi is a sorsnak köszönhetően találkoztunk – emlékeztettem.
- Meg a naivitásodnak – kuncogott. Kivette a húst a sütőből és tálalni kezdett. Némán ültem le az asztalhoz és vártam az általunk készített ennivalót. Sajnos levest nem alkottunk, de majd talán legközelebb… - Ne sértődj meg ezen, nem rossz értelemben mondtam – kérlelt, miközben elém csúsztatta a tányért.
- Köszönöm – motyogtam. – Én tudom, hogy naiv vagyok, de nem tudok tenni ellene! Nem akarok olyan lenni, aki nem bízik senkiben sem…
- Nem is kell – simított végig arcomon. – Majd én itt leszek veled és vigyázok rád, ha szeretnéd – ajánlotta. Az őszinte törődést láttam a szemében.
- Szeretném – közelebb hajoltam és egy apró puszit leheltem ajkaira. Elmosolyodott, majd egy puszi után mindketten az ételek felé fordultunk.

Ismét díj!


Köszönöm Barbó! :) 
    1. A díj: 


Szabályok:
1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat.)

2. Kérdések

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? 
Krisztina, Krisztinek becézik :)
2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
Evanescence - My immortal
Daughtry - Over you
3. Félsz a sötétben?
Kicsit.
4. Szerelmes vagy valakibe?
Nem.
5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
Annyira durva dologra nem emlékszem, de ahogy mindenkivel, velem is megestek ciki szituációk. Nem szívesen emlékszem rájuk és nem is igazán tudnék egyet kiválasztani. 
6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Sajnos azt kell mondanom, hogy igen. Többször is.
7. Szerinted péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Szerintem attól függ, ki hogyan áll hozzá. Szerintem egy átlagos nap. 
8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Igen.
9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Sok éve volt, de már nincs. Vállalom azt, aki vagyok. 
10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
Csecsemőként igen, később nem igazán, bár féltem tőle. 
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
Örülnék neki, és kiélvezném. Segítenék olyanoknak, akiknek szükséges, és megpróbálnám az ismertségemet nevetni, hogy hassak az emberekre és egy jobb irányba tereljem őket. Hallatlan, ahogy manapság eltapossák egymást. 
12. Szoktál álmodozni?
Igen. Ezért is írok történeteket. 
13. Járnál Chace Crawforddal?
Nem rossz pasi, de nem járnék vele.
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?
Három. Egy fiú, két lány. Fiú neve: Olivér vagy Máté. Lány név nincs.
15. Adni vagy kapni jobb?
Adni jobb, de kapni minden ember jobban szeret. 
16. Titkom:
Nem azért a titkom, hogy ne tudja meg senki? :D 
17. Bakancslista: Utazás Monaccóba F1-re, Focimeccs nézés a Veltinsben, Találkozás a Schalkeval, Kimenni egy MotoGP futamra, Interjú Valentino Rossival

Akiknek küldöm: