Teil 13

Sziasztok! Arra gondoltam még, hogy amennyiben macerának érzitek a bloglovinos regisztrációt, csinálhatok a blogjaimnak egy oldalt a Facebook-on. Mit szóltok? Lenne rá kereslet? Kérlek titeket, írjátok meg! Egyébként pedig nagyon köszönöm annak a három embernek a kommentet! Nagyon jól esett! És csak, hogy tisztázzuk (mert hallottam már félreértéseket efelől), nem csak jó dolgokat írhattok. Ha valami nem tetszik a bloggal, azt is megírhatjátok! A kommentek lényege a véleménynyilvánítás! :)
Jó olvasást! 

manó*

- Jól érezted magad? – a házunk kocsifelhajtóján állt meg az autóval, de én még nem akartam kiszállni.
- Igen – mosolyogtam rá. – Köszönöm, hogy elvittél és megmutattad, hol laksz.
- Én köszönöm, hogy elnyerte a tetszésed még a rendmániám is – simított végig arcomon. – Holnap egésznap szabad vagyok…. Lenne kedved találkozni? – úgy tűnt kicsit zavarban van, amit nem igazán tudtam, mire vélni. Végtére is most már együtt vagyunk, vagy mi a fene, nem?
- Nagyon szívesen – simogattam meg arcomon nyugvó kezét. – Van valami kész terved is? – helyeslően bólogatni kezdett.
- De legyen meglepetés – kuncogott.
- Ezt nem teheted velem – csóváltam fejem hitetlenkedve.
- Legyen elég annyi, hogy nem nálam leszünk és öltözz elegánsan, de csak szolidan, nem kell báli ruha meg ilyesmi – felkuncogtam.
- Rendben – közelebb hajolt és egy lágy csókot lehelt ajkaimra.
- Édesapád rajtunk tartja a szemét – kuncogott fel, majd az ablak irányába mutatott. Megforgattam szemeimet, majd közelebb húztam még egy csókra. – Légy jó! – kérlelt.
- Te pedig vigyázz magadra! – bólintott, majd adott egy utolsó puszit mielőtt kiszálltam az autóból.
- Olyan hat körül jövök holnap – szólt még utánam. Beléptem a lakásba és azt kívántam, bárcsak már vasárnap délután, hat óra lenne.

A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Mind este, mind másnap reggel ott virított rajta. Fabian teljesen elvarázsolt és úgy éreztem, képtelen vagyok akár egyetlen napot is kibírni nélküle.
- Mi a terv mára? – kérdezte kíváncsian édesanyám, miközben felültem a pultra a kávémmal. Körülbelül azóta vált szokásommá felülni a pultra, mióta képes vagyok magamtól felmászni rá. Nem tudnék értelmes magyarázatot hozni a miértjére, egyszerűen csak egy szokásommá nőtte ki magát.
- Evés, tanulás, evés, tanulás, majd randi Fabival – vázoltam fel nagyvonalakban.
- Hmm, tartalmasnak ígérkezik – bólintott. Körbenézett, és miután megállapította, hogy apa hallótávolságon kívül van, faggatózni kezdett – És, mi volt tegnap? Nem feküdtetek le, ugye?
- Anya! – korholtam le kérdéséért. Lenan és Bennin kívül, anya tudta egyedül, hogy még sosem feküdtem le senkivel.
- Jól van, bocsánat. Csak kíváncsi vagyok – mentegetőzött. Sütött nekem egy kis rántottát, majd megkért, hogy üljek az asztalhoz.
- Nem volt semmi ilyen, és egyelőre nem is lesz, megnyugodhatsz – magyaráztam. – Ez az egész együtt vagyunk dolog is elég gyorsan történt, szóval, a továbbiakban már tényleg nem szeretnénk elsietni semmit se.
- Ezt igazán jó hallani – mosolygott rám. – Fabian, nagyon érett gondolkodású fiatalember.
- Sok mindent megtapasztalt már – bólintottam.
- És nem hiszem, hogy bajba fog keverni – helyeselt.
- Inkább megvéd – mosolyodtam el. – Olyan ez, mint a filmekben. Túl tökéletes… - suttogtam. – Anya, én félek. Mi van, ha ez is csak egy átverés?
- Jaj, Kicsim, miért lenne az? – simogatta meg arcomat.
- Fabi annyira jó ember, és rendszerető, okos, jó képű, erős, tud főzni, őszinte és nem fél felvállalni a világ előtt, hogy ki ő és mit érez – meséltem.
- Nézd, senki sem tökéletes, ez az egy biztos. Nem töltheted azzal az idődet, hogy keresel benne valami rosszat, hogy bizonyítsd magadnak, hogy neked való. Ha én is ezt tettem volna, apáddal sose házasodtunk volna össze. Csak élvezd, hogy boldoggá tesz, hogy szeret téged és te is őt. Hidd el, meglátod majd a gyengepontját, de nem fog érdekelni, mert minden jó tulajdonsága megszépíti majd – jól esett végighallgatni anyám szavait. Rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Nem azzal kell törődnöm, hogy talán Fabi túl tökéletes, és rettegnem, hogy nem nekem való, hanem kiélvezni, hogy vele lehetek, és érezhetem szeretetét.

Anya felvillanyozta a napomat, és sokkal lelkesebben láttam neki a tanulásnak. Holnap iskola, amihez semmi kedvem, de előtte még lesz egy estém az én Fabianommal. Csak az ebéd szakított el a könyveim fölül, így sikerült négyre végeznem mindennel. Büszke voltam magamra, hiszen még plusz három tételt megtanultam a tavasszal következő érettségimre is. Végül elpakoltam a tanfelszerelésem és kezdetét vette a készülődés. Letusoltam és megmostam a hajam, majd megszárítottam. 

Testem köré csavart törölközőben caplattam keresztül a lakáson, elnyerve időközben megérkező testvéreim és szerelmeik tekintetét is. Elsuhantam mellettük, hogy a szobámba érve kiválasszam egyik kedvenc, párduc mintás ruhámat. Egyszerű volt, mégis elegáns. A tükör előtt hosszas dilemmába estem. Fogalmam se volt, mit kezdjek a hajammal. Engedjem le? Kössem fel? Hullámosítsam be? Végül mindet elvetettem és felcsatoltam az egészet. Felkentem egy finom, lágy sminket, melyre még Benedikt se mondhatja azt, hogy ribancos, majd egy csodás fülbevalóval egészítettem ki az összeállítást. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel, majd bepakoltam a táskámba a telefonom, az irataimat, a kulcsomat és a pénztárcámat, mielőtt visszatértem a konyhában üldögélő családtagjaimhoz. Alig öt percem volt hatig, sikerült tökéletesen beosztanom az időmet, amiért gondolatban hátba veregettem magam.
- Tyűha, hugi! – füttyentett Andreas elismerően. – Nagyon csinos vagy!
- Köszi – mosolyogtam kicsit zavartan. Nem vagyok hozzászokva, hogy ennyire bámuljanak a külsőm miatt. – Igyekeztem – közelebb léptem és megpusziltam, majd ugyanezt tettem kedvesével, és Benni barátnőjével, Lisaval is. Az egyetlen, akit kihagytam, Benni volt. Vele továbbra sem állok szóba, hiába ment fuccsba a terve, és tölthetem időmet Fabiannal. Láttam, hogy rosszul esett neki, de ő sem gondolhatja, hogy egyik napról a másikra, csak úgy elfelejtek mindent.
- Ez a srác nagyon szerencsés. Mikor ismerhetjük meg őt? – érdeklődött Emma, Andreas felesége. Tavaly házasodtak össze, és azóta már, ha jól sejtem, a baba projekten dolgoznak. Imádom Emmat, már hosszú évek óta része a családunknak, olyan, mint egy nővér. Bár szó, mi szó, Lisával kicsit közelebb állunk egymáshoz.
- Nem tudom – rántottam vállat. – Még nem elég komoly a dolog ahhoz – haraptam alsó ajkamba. – Egyébként, már van, aki ismeri innen, és annak nem lett jó vége – néztem nyomatékosan Benediktre.
- Johanna, már mondtam, hogy a te ér…. – leintettem, ezzel belé fojtva a szót.
- Én is elmondtam, hogy nem érdekel – apa figyelmeztetően megköszörülte mögöttem a torkát. Pillanatok alatt változott a konyha egy háborús övezetté.

A csengő hangja oldotta fel a kínos csendet. Az órára pillantottam. Percre pontosan hat óra. - Jesszusom, még nem választottam cipőt – rémültem meg. Apa kinyitotta az ajtót, én pedig a cipős szekrényhez siettem. Nem volt túl sok magas sarkúm, de most szerettem volna kitenni magamért. Végül egy sima fekete mellett döntöttem. Gyorsan belebújtattam lábaimat, majd az ajtóhoz léptem. Fabi az előszoba közepén állt meg, közvetlen édesapám mellett, így a konyhában ülők tökéletesen láthatták őt. – Szia – mosolyogtam rá, amint megálltam előtte.
- Szia – ragyogó tekintettel mért végig. – Gyönyörű vagy!
- Köszönöm – öntött el a pír. – Te is jól nézel ki – egy félszeg mosollyal válaszolt, majd összekulcsolta ujjainkat.
- Mehetünk? – kérdezte. Bólintottam egy apró igent, majd megpusziltam édesapám arcát.
- Tíz órára hozd haza – apa ellenvetést nem tűrően jelentette ki az időpontot. Más esetben hisztizni kezdenék, de tekintve, hogy holnap iskola, be kell látnom, hogy igaza van.
- Rendben – biccentett Fabi. – Viszontlátásra. Sziasztok – köszönt el családomtól.
- Sziasztok – intettem feléjük, majd barátom kezét szorongatva hagytuk el a házat.
Amint beültünk az autóba, kezét arcomra simította, ajkait pedig lágyan enyémre tapasztotta. Finoman viszonoztam tettét, majd elhúzódott tőlem, hogy beindíthassa az autót. Az ablakra pillantottam. Benedikt és Andreas a függönyt félretolva lestek ki utánam.