Teil 11

A végéhez közeledett a játék és én vezettem két ponttal. Biztos voltam a győzelmemben, azonban nem segített a további pontok megszerzésében, hogy az izzadtság miatt, Fabi megvált pólójától, így tökéletes rálátást biztosítva jól kidolgozott felsőtestére.
Nagyot nyeltem, ahogy előttem pattogtatott, majd a labdáért nyúltam és sikerült is megszereznem. A palánk felé indultam és hamar el is dobtam a labdát. Hosszan pörgött a kosár peremén, ám végül belement.
- Mondtam, hogy nincs esélyed! – ugráltam örömömben.
- Hagytalak nyerni! – mosolygott.
- Na, persze – forgattam szemeimet. – Lásd be Koenig, hogy jobb vagyok! – kezét a derekamra simította és közelebb rántott magához.
- Te vagy a legjobb kosaras lány, akit ismerek – vágta ki magát, majd közelebb hajolt. Vészesen közel került az ajkaimhoz, mikor…
- Johanna? – hallottam meg a nevemet. Oldalra pillantottam. Julian Draxler állt ott, a maga teljes valójában.
- Jul? – elmosolyodtam, majd kiszakadva Fabi öleléséből, Julhoz szaladtam. – Hogy kerülsz ide?
- Itt lakom! – pillantott rám értetlenül.
- Tudtam, hogy jártam már itt! – csaptam a térdemre. – Jó újra látni – öleltem meg.
- Téged is! – mosolygott.
- Julian – köszöntötte Fabi is.
- Fabi – biccentett a focista. Julian a mi sulinkba járt, tavaly végzett. Mindig jóban voltunk, bár sosem voltunk olyan őrült nagy barátok. A suliban persze ő is a menők közé tartozott, főleg, hogy a Schalke felnőtt csapatában játszik, fiatalkora ellenére. Nagyon tehetséges játékos, véleményem szerint az egyik legjobb bátyám csapattársai közül.
- Ismeritek egymást? – értetlenkedtem, holott elég egyértelmű volt.
- Szomszédok vagyunk – informált Fabi.
- Mi pedig… ő Benni csapattársa – meséltem neki. – Tavaly végzett a sulinkban.
- Értem – mosolygott.
- Ki nyerte a meccset? – érdeklődött Jul, miközben elindultunk a lakások felé.
- Egyértelmű, hogy én – felkacagott, mi pedig jót mosolyogtunk.

- Mindig ilyen jóba voltatok Juliannal? – karolt át hátulról. A konyhájában álltunk, miközben felmértem a terepet, hogy mit is főzhetnénk ebédre.
- Jóba voltunk és vagyunk, de nem vagyunk olyan nagy barátok. Szóval, így napi szinten nem tartjuk a kapcsolatot – magyaráztam. – Miért?
- Csak kérdeztem – rántott vállat. – Nem szeretnék vetélytársat… - vigyorgott.
- Bolond – nevettem fel. – Sose tudnék vele járni – simítottam meg kézfejét. – Meg amúgy sincs szexi egyenruhája… a mez tele van izzadtsággal… – felnevetett, majd fejét nyakhajlatomba fúrta. Forró lehelete csiklandozta a bőröm.
- Sült husi… - dünnyögte. – Azt szeretnék enni – pillantott rám.
- Rizzsel? – mosolyogtam.
- Igen, az jó lesz – puszilt meg. – Hozok neked is egy kötényt – elengedett, majd a spájzba lépett be. Leemelt egy kötényt a polcról, majd visszasétált hozzám.
- Szégyellem a szobámat. Tiszta rumli ehhez képest – felkuncogott, miközben elővett egy lábast és egy jénait.
- Tied a köret, enyém a hús. Majd meglátod, milyen istenien tudok főzni, anyunak hála.
- Na, erre kíváncsi vagyok – Főzni is tud… Most komolyan… Van olyan tulajdonsága – a katonás renden kívül – ami arra utal, hogy nem tökéletes? A rendmániát is csak azért sorolnám ide, mert néha igenis szexi, ha egy srác kicsit trehány a cuccaival.
Átmostam a rizsszemeket, majd feltettem főni. Felültem a pultra és figyeltem, ahogy Fabian otthon érzi magát a konyhában.
Amint betetette a húst a sütőbe, megállt velem szemben, az asztalnak támaszkodva.
- Min gondolkodsz? – kérdeztem alig pár perc múlva.
- Meg akarlak csókolni – sóhajtott fel.
- Mi áll az utadba? – alsó ajkamba haraptam. Őrülten csábító volt az ötlet.
- Talán a telefon, talán a csengő, vagy a kifutni készülő víz… - merengett. – Valami mindig közbeszól. – Oldalra pillantottam és megkavartam a rizset. Már elég puha volt, így lekapcsolhattam alatta a tűzhelyet. Egy akadály elhárítva! Előhúztam zsebemből a telefonomat és lenémítottam, majd elvettem a polcról Fabiét és azzal is hasonlóképpen tettem.
- Bocs, de a csengőt nem tudom elintézni – szomorodtam el, kissé túldramatizálva. Hirtelen cselekedett, közelebb lépett, elkapta a csípőmet és magához húzott, hogy aztán lágy csókban forrjanak össze ajkaink. Sokkal jobb volt, mint bármelyik eddigi csókom. Jobb, mint amilyennek képzeltem. Csak akkor sikerült elszakadnom tőle, mikor a levegőhiány kényszerített rá.
Szorosan magához ölelt én pedig mellkasába fúrtam arcomat. Soha nem hittem, hogy így is lehet érezni. Azt hittem, az, amit Oliver iránt éreztem, valódi szerelem volt, de nem. Az csak egy kis ’’egész aranyos, bejön nekem’’ szituáció volt, ehhez képest.
- Gyere, üljünk le, amíg sül! – fogta meg a kezem, ám ebben a pillanatban, kopogtak az ajtón. - Hihetetlen - sóhajtott fel. Felkuncogtam, majd kíváncsian vártam, ki állhat az ajtó mögött.
- Sziasztok – köszönt Lena. Igen, a drága barátnőm, Lena. Mögötte ott állt Julian is a lakása ajtajának támaszkodva.
- Szia. – köszönt Fabian és én is intettem. – Baj van?
- Valamit látnotok kell – izgatottnak tűnt, mégis megviseltnek. Mintha lefutotta volna a maratont is közben. Fabian beljebb engedte, de barátnőm még hátrapillantott és Julianra mosolygott. – Köszi, a segítséget!
- Nincs mit – biccentett a focista, majd bement saját lakásába.
- Honnan tudtad, hol vagyok? – pillantottam rá kíváncsian.
- Anyukádtól – rántott vállat. – Fabi címét pedig apa kérte el… tudod a rendőrfőnök a haverja, vagy micsoda… - motyogta.
- Igen, valami rémlik – dünnyögtem. – Mutasd, mid van! – kértem. Fabi a pultnak dőlt, én pedig közelebb léptem hozzá, hogy ölelésébe zárhasson.
- Nos, ma éppen mentem haza a könyvtárból, mikor megláttam Ollit az egyik parkban. Az egyik lányt molesztálta, szóval elbújtam az egyik bokor mögé és felvettem, amennyire tudtam. Ez elég ahhoz, hogy bezárják a tárgyalásig, nem? – elővette mobilját és kikereste az ominózus videót. Szerencsére nem erőszakolta meg a lányt, de agresszív volt vele, ez jól látszott.
Amint vége lett, felpillantottam Fabian arcára.
- Ezt küldd át nekem! – kérte meg, majd elővette telefonját és elindította az adatfogadást. Reménykedtem benne, hogy barátnőm találékonysága és Oliver ostobasága, végre hasznunkra válik, ugyanakkor tartottam attól, hogy újra megfenyeget. – Többé nem kell tartanod tőle! – mosolygott rám.
- Nem akarom, hogy elküldd, Fab! – suttogtam. – A börtönből is irányíthat bárkit… - suttogtam.
- Nem kell megtudnia, hogy mi voltunk – simogatta meg arcomat. – Megmondom a srácoknak, hogy azt mondják, egy névtelen személy küldte be.
- Nem hülye! Tudni fogja! – dörrentem rá. – Inkább… fenyegessük meg – suttogtam.
- Az ő módszereivel akarsz élni? – hökkentek meg mindketten.
- Mondjuk azt, hogy a videó kikerül, ha nem száll le rólunk és ismeri be a nyilvánosság előtt, hogy mindent csak kitalált… - magyaráztam. – Tudom, hogy undorító dolog, de beválhat. Az egyetlen, amitől fél az a bezártság. Minél tovább kerülne be, annál inkább rám szállna. Nem akarok örökké félni. 
- De… - kezdett volna azonnal tiltakozni Fabian, de be kellett látnia, nem mondtam olyan nagy hülyeséget. – Mielőtt bármit tennénk, engedd meg, hogy aludjak rá egyet, rendben? – nyújtotta ki a karját, hogy közelebb húzzon magához. Helyeslően bólintottam, majd megsimogattam az arcát.
- Köszi, a felvételt – pillantottam hálásan Lenara.
- Maradsz a kései ebédünkre? – kérdezett rá kedvesem, miközben lekapcsoltam a sütőt.
- Nem köszönöm – legyintett. – De öhm… Johanna… Julian a tesód csapattársa, ugye? – kíváncsiskodott.
- Igen, az – bólintottam.
- És szerinted játszik a mai meccsen? – azonnal megértettem, mirefel ez a nagy érdeklődés.
- Biztos vagyok benne – mosolyogtam. – Nagyon jó játékos – magasztaltam. Ehhez kétségem se fért. Julian a csapat egyik legnagyobb tehetsége, és alig várom, hogy lássam, mire viszi majd a későbbiekben.
- Akkor azt hiszem, most mennem kell… Schalke meccset kell néznem – vallotta be kissé elpirulva. – Sziasztok – intett. Visszaintegettünk, majd, amint bezárta maga mögött az ajtót, kitört belőlünk a nevetés.
- Az hiszem, bejön neki – állapítottam meg az egyértelmű tényt.
- Összeillenének – Fabi pimaszul mosolygott, így sejtettem, hogy van valami nagy terve.
- Igen, de kérlek, ne játszunk kerítőnőset! – simogattam az arcát. – Nem biztos, hogy Juliannak is bejön. Ha a sors azt szeretné, hogy együtt legyenek, majd keresztezi az útjukat. Csak… hagyjuk, hogy folyjanak tovább a dolgok a maguk módján – kérleltem. Már megtapasztaltam párszor, hogy amikor össze akarunk boronálni két embert, az rosszul sül el. A sorsra kell bízni. – Végtére is, mi is a sorsnak köszönhetően találkoztunk – emlékeztettem.
- Meg a naivitásodnak – kuncogott. Kivette a húst a sütőből és tálalni kezdett. Némán ültem le az asztalhoz és vártam az általunk készített ennivalót. Sajnos levest nem alkottunk, de majd talán legközelebb… - Ne sértődj meg ezen, nem rossz értelemben mondtam – kérlelt, miközben elém csúsztatta a tányért.
- Köszönöm – motyogtam. – Én tudom, hogy naiv vagyok, de nem tudok tenni ellene! Nem akarok olyan lenni, aki nem bízik senkiben sem…
- Nem is kell – simított végig arcomon. – Majd én itt leszek veled és vigyázok rád, ha szeretnéd – ajánlotta. Az őszinte törődést láttam a szemében.
- Szeretném – közelebb hajoltam és egy apró puszit leheltem ajkaira. Elmosolyodott, majd egy puszi után mindketten az ételek felé fordultunk.

Ismét díj!

Köszönöm Barbó! :) 

    1. A díj: 

Szabályok:

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!

2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!

3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.

4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!

5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat.)

2. Kérdések

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek? 

Krisztina, Krisztinek becézik :)

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Evanescence - My immortal

Daughtry - Over you

3. Félsz a sötétben?

Kicsit.

4. Szerelmes vagy valakibe?

Nem.

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?

Annyira durva dologra nem emlékszem, de ahogy mindenkivel, velem is megestek ciki szituációk. Nem szívesen emlékszem rájuk és nem is igazán tudnék egyet kiválasztani. 

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Sajnos azt kell mondanom, hogy igen. Többször is.

7. Szerinted péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

Szerintem attól függ, ki hogyan áll hozzá. Szerintem egy átlagos nap. 

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?

Igen.

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Sok éve volt, de már nincs. Vállalom azt, aki vagyok. 

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?

Csecsemőként igen, később nem igazán, bár féltem tőle. 

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

Örülnék neki, és kiélvezném. Segítenék olyanoknak, akiknek szükséges, és megpróbálnám az ismertségemet nevetni, hogy hassak az emberekre és egy jobb irányba tereljem őket. Hallatlan, ahogy manapság eltapossák egymást. 

12. Szoktál álmodozni?

Igen. Ezért is írok történeteket. 

13. Járnál Chace Crawforddal?

Nem rossz pasi, de nem járnék vele.

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?

Három. Egy fiú, két lány. Fiú neve: Olivér vagy Máté. Lány név nincs.

15. Adni vagy kapni jobb?

Adni jobb, de kapni minden ember jobban szeret. 

16. Titkom:

Nem azért a titkom, hogy ne tudja meg senki? :D 

17. Bakancslista: Utazás Monaccóba F1-re, Focimeccs nézés a Veltinsben, Találkozás a Schalkeval, Kimenni egy MotoGP futamra, Interjú Valentino Rossival

Akiknek küldöm:

Macy

Nixííh

*L

Kori

Monshe

Teil 10

Szó szerint álomba gondolkodtam magam, még ha ez elég abszurdnak is hat. Szerencsére másnap már a – vélemény szerint jól kiérdemelt – hétvége következett, így nem kellett figyelnem az ébresztőre, aludhattam, ameddig csak szervezetem megkövetelte.
Fél tizenkettő körül bújtam ki a takaró alól. Letusoltam, hogy felfrissítsem magam, majd belebújtam az egyik bemelegítő szerelésembe és felkötöttem a hajamat.
- Jó reggelt! – mosolygott anyu. Már javában az ebédet készítette.
- Neked is – elnyúltam a feje mellett, és elővettem egy bögrét. Beletöltöttem egy kis tejet, majd átmelegítettem a mikrohullámúban. Semmire se vágytam jobban, mint egy kis reggeli kakaóra.
- Mit kérsz enni? – pillantott felém, miután a krumplit felrakta főni.
- Talán egy szendvicset – rántottam vállat. Még nem igazán voltam éhes és most, hogy a kakaómat szürcsölgettem, még annál is kevésbé.
- Meg tudod csinálni magadnak, ugye? – abban a pillanatban, amint kimondta a csengő fülsértően szólalt meg. Valaki teljes erejéből nyomta be. Fel akartam állni, hogy kinyissam az ajtót, de apám előlépett a semmiből és megelőzött.
- Miben segíthetek? – nem a barátságos hangját használta, így minden bizonnyal nem örült a látogatónak.
- Jó napot, Herr Höwedes! – a világ egyik legcsodásabb hangja csapta meg a fülemet. – Tudom, hogy nem kívánt személy vagyok maguknál, de beszélnem kell Johannával – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
- Mégis milyen ügyben? – oldalra dőltem, majdhogynem lezuhanva a székről, így ráláttam édesapámra. Csípőre tette a kezét, mintha ezzel tekintélyét is növelhetné Fabian szemében.
- Magán ügyben – felelte Fabian.
- Felhívom a figyelmét Herr Koenig, hogy a házamban semmit nem jelent a rendőregyenruha. Meghoztam egy szabályt és be kell tartania önnek is és a lányomnak is! – ellenvetést nem tűrt a hangja.
- Tudja, ez egészen ésszerű lenne, ha ártottam volna valamit bárkinek is… - rázta fejét értetlenül Fabi.
- Nem kockáztathatok. Nem akarom, hogy a lányom, vagy a családom bajba kerüljön – még mindig nem hittem el, hogy erre kenik az egészet.
- Én megvédhetem őt! – ellenkezett Fabian. – Nézze uram, őszinte leszek magával. Komolyan érdeklődöm a lánya iránt. De a szándékaim tiszták! És csak azért jöttem, hogy ezt önnel is tisztázzam. Nem fogadom el, hogy a továbbiakban sem láthatom őt! - Apám megtántorodott, amiért Fabian nem félt nyíltan beszélni vele, én pedig megelégeltem, hogy tétlenül ácsorog. Nem akartam, hogy bevágja az ajtót, így kiszaladtam.
- Apa, kérlek – tántorodtam meg mellette. – Ha kell, ki se mozdulunk a lakásból, nehogy lefotózzanak minket, de kérlek… könyörgöm, ne válassz el tőle! – esdekeltem.
- Komolyan érdekel ez a srác? – sóhajtott fel. Helyeslően bólintottam.
- Ön, hogyan reagált volna, ha nem engedik találkozgatni Johanna édesanyjával annakidején? – folytatta a puhítást Fabian.
- Igaza van, Szívem – csatlakozott a beszélgetésbe édesanyám.
- Jól van – bólintott. – Kapsz egy esélyt, ajánlom, ne szúrd el! – vetette oda Fabiannak.
- Nem fog bennem csalódni, ígérem – biccentett.
- Szeretlek, apu! – öleltem magamhoz.
- Én is téged – simította meg a hátamat, majd elengedett és anyámmal együtt visszasétált a konyhába. Oldalra néztem, Fabi félszegen mosolygott az ajtóból.
- Én is kapok ölelést? – tárta szét karjait.
- Természetesen – közelebb léptem és karjaiba vetettem magam. – Köszönöm – suttogtam.
- Én is köszönöm – simogatta meg arcomat. – Ne haragudj rám, hogy este nem hívtalak – magyarázkodott. Megfogtam kezét és magam után húztam a lakásba. – Elkaptunk két tolvajt és elhúzódott a kihallgatás – sóhajtott fel.
- Nem haragszom – mosolyogtam rá. – Megértem, hogy ez a munkád.
- Hát igen… És mi lett a meccs vége? Nyertetek, ugye? – érdeklődött.
- Igen, köszönhetően egy büntetőnek – meséltem.
- Nagyon ügyesen játszol, minden elfogultság nélkül! – dicsért meg.
- Köszönöm – öleltem meg. – És… mi a terved mára? – kíváncsiskodtam.
- Veled tölteni a napot – rántott vállat. – Nem voltam túl kreatív kedvemben reggel, így nem volt időm egyéb haditervet készíteni – magyarázkodott.
- Hmm…. akkor majd közösen kitaláljuk – vetettem fel.
- Rendben – bólintott.
- Viszont akkor meg kell várnod, hogy átöltözzek – fordultam szembe vele.
- Így is tökéletes vagy – simított végig arcomon.
- Aranyos vagy – leheltem apró puszit arcára. – De arra gondoltam, elmehetnénk itthonról – vetettem fel az ötletet.
- Azt hittem, azt mondtad apukádnak, hogy nem mozdulunk ki, nehogy lefotózzanak – leült az ágyam szélére, miközben a szekrényemben kezdtem kutakodni.
- Igen, de utána eszembe jutott, hogy ez nem éppen ideális randi helyszín, meg hát a szüleim is árgus szemekkel figyelnek… - elővettem egy farmert és egy egyszerű pólót, majd az asztalra hajítottam. – Szeretnélek megismerni, szóval arra gondoltam, hogy…
- Mutassam meg, hol élek? – magától is összerakta a képet. Aranyosan mosolygott, úgy tűnt jól esik neki az ötletem. Helyeslően bólogattam. – Jó, de akkor ne öltözz át, csak csomagold be.
- Miért? – értetlenül meredtem rá. A kettőnek mi köze egymáshoz?
- Kihívlak egy kosármeccsre – kacsintott rám. Muszáj volt felnevetnem.
- Porba foglak tiporni! – nem gondoltam annyira komolyan, de igazán jól esett a szemére vetni.
- Majd meglátjuk – huncutul vigyorgott, ami felkeltette az érdeklődésemet. Mindig csak azt mondta, focizott a gimnáziumi évek alatt. De talán kosarazott is?
- Akkor…. öhm.. mire is várunk még? – kuncogtam.
- Pakold be a cuccod! Megkérdezem édesapádat, hogy elenged-e… - tetszett, hogy ilyen bátor. Magamtól sosem kérném, hogy ismét álljon elé, ő mégis meg akarja tenni, értem.
- Köszönöm – pillantottam rá hálásan.
- Ugyan – rántott vállat. – Tudod, az egyenruhám sugározza az erőt – mindketten elmosolyodtunk. Kiment a szüleimhez én pedig gyorsan az első kezembe akadó táskába dobáltam a ruháimat. Zsebembe csúsztattam a kulcsom és a mobilom, majd követtem Fabit.
- Így mész el itthonról? – pillantott rám meglepetten apu. – Nem kéne cicomázkodnod?
- Fabian kihívott egy kosármeccsre, szóval megmutatom neki, hogy nem érdemes sportban szembeszállni egy Höwedessel – elmosolyodott a beszólásomon.
- És mikor jössz haza? – ismét az apai féltés.
- Mentek a meccsre, igaz? – érdeklődtem. Nem túl gyakran, de néha-néha apáék elmennek egy-egy meccsre a Veltins Arénába, hogy Bene is érezze a támogatásukat és szeretetüket. Na, és persze, mert ők is futball fanatikusok, nem véletlen lett mindhárom gyermekük az.
Anyám serényen bólogatni kezdett.
- Akkor majd valamikor utána – rántottam vállat. – Ha az úgy jó…
- Csak vigyázz magadra! – sóhajtott, majd intett, hogy mehetünk.

- Óhh, várj – álltam meg egy pillanatra, miközben a kocsijához siettünk.
- Mi baj? – pillantott rám kíváncsian. Nem volt bosszús, sem türelmetlen, csak kíváncsi.
- Nem ettem, pedig anyunak megígértem, hogy reggelizek – magyarázkodtam.
- Veszünk valamit, az egyik pékségnél, ha gondolod – ajánlotta fel. – De vissza is mehetünk…
- A pékség jó lesz – mosolyodtam el. – Köszönöm.
- Ugyan már. Csúnya dolog lenne úgy nyerni kosárban, hogy az ellenfelemnek nem volt elég ereje – rántott vállat.
- Még akkor is én nyernék – nevettem fel boldogan, majd elfoglaltam helyemet az anyósülésen. Az első pékségnél megállt, ahol vettünk két croissont nekem, és egy sajtos pogácsát neki.
- Fánkot kellett volna. Akkor lennél igazi zsaru – kuncogtam.
- Amerikában lehet, hogy divat, de mi nem ott élünk, szerencsére – mosolygott.
- Nem költöznél oda? – pillantottam rá.
- Nem – jelentette ki határozottan. – Szeretek itt élni és nem hiszem, hogy ott jobb lenne. Egyébként is, gondolj bele! Állandóan dolgoznom kéne, de nem tenném, mert fánkot ennék – kicsit túldramatizálta, de jól állt neki.
- Én gondolkodtam, hogy meg kellene próbálni, de a francokat… jó itt nekem – kuncogtam. Rám mosolygott, majd folytatta a vezetést. Elég messze lakott tőlünk, Gelsenkirchen másik részén, ahova nem járok túl gyakran. Leparkolt néhány új építésű ház előtt. A központon kívül esett, így jóval csendesebb volt. Baloldalon, alig hat méterre egy futball és egy kosárpálya, mellettük pedig egy nagy játszótér. Fabi az egyik lakóházhoz kísért. Barackvirág színű volt és a házszám táblájára pillantva nagyon ismerős is.
- Én már jártam itt – pillantottam Fabira.
- Tényleg? Mikor? – érdeklődő pillantással figyelt, miközben előkereste kulcscsomóját.
- Nem tudom – fintorogtam. – De tudom, hogy már voltam itt! – jelentettem ki határozottan. Hümmögött párat, majd megfogta a kezemet és maga után húzott. Ezúttal nem úgy ért hozzám, mint mikor egy barátunkat, akarjuk bevezetni valahová, hanem mint, mikor a szerelmünket. Összekulcsolta ujjainkat és szorosan mellettem sétált.
12C – állt az ajtón, ami előtt megálltunk.
- Nos, ez az én lakásom – tárta ki előttem az ajtót. Ahhoz képest, hogy bérházi lakásról beszéltünk, nagy volt és tágas. Bár lehet, hogy ezt az érzést, inkább a katonás rend okozta sok üres hely, keltette bennem.
- Szuper – vetődtem a kanapéra. – Ellenék itt – nyúltam el. A megszokottól eltérően a kanapé kényelmes volt, még ha mérete nem is túl nagy.
- Talán néha beengedlek – nevetett. – Gyorsan átöltözök, addig érezd otthon magad – bólintottam, majd elsietett a szobája felé. Felálltam és elkezdtem körbenézni. Minden apróságot meg akartam jegyezni.
Fabian férfi létére sokkal jobban ragaszkodott a rendhez, mint én, nő létemre. Minden tökéletesen a helyén állt. Bevallom, kicsit csalódtam is, mikor a könyvek, nem ABC sorrend szerint sorakoztak a polcon.
Ujjaimmal végigsimítottam néhány könyv borítóján, majd tovább sétáltam. Néhány képet is kitett, melyek eszébe juttatják emlékeit. A legtöbbön bátyjával szerepelt, de volt olyan is, amely minden bizonnyal akkor készült, mikor a barátaival hivatalosan is rendőrök lettek.
- Tetszik? – lépett szorosan mögém. Hátrapillantottam. Szürke bemelegítőt viselt egy lenge, fehér pólóval.
- Igen – bólogattam, majd finoman megöleltem.
- Gyere, ideje, hogy elnáspángoljalak! – kuncogva fűzte össze ujjainkat, majd kísért a kijárat felé. Kikapott két vizes palackot a hűtőből, és már indultunk is. Hóna alatt hozta a kosárlabdát, így gyorsan átvettem tőle, hogy legalább ennyivel is segítsem.
- Ismered a szabályokat, ugye? – gyorsan bemelegítettem egy-két mozdulattal, majd pattogtatni kezdtem a labdát.
- Természetesen – vigyorodott el. 

Újabb díj!

Köszönöm szépen a díjat Eni-nek! Nagyon hálás vagyok! :)

A szabályok:

- Említsd meg, hogy kitől kaptad a díjat!
- Válassz ki maximum öt! bloggert akiknek továbbküldöd a díjat, és utána röviden indokold meg, miért éppen ő érdemes szerinted erre a díjra!
- Hagyj üzenetet a választottak blogján a díjról!
- Végezetül válaszolj meg öt egyszerű kérdést, amelyek a következők:

- Ki vagy mi inspirál Téged elsősorban abban, hogy blogot vezess/írj?
Az írás szeretete az, ami inspirál. Körülbelül tizenhárom éves korom óta írok, leginkább fanfiction-okat. Mindig magamba zárkózó típus voltam és úgy érzem, mikor írok, ez valamelyest megszűnik. Ilyenkor megmutathatom a szereplők mögé bújva, ki vagyok valójában, milyen világot képzelek el magam körül stb. Ha személyeket is kell megneveznem inspiráló hatásként, azok akikről írok. Általában sportolók, vagy éppen zenészek, mivel úgy vélem, tesznek valamit másokért is. Örömet okoznak másoknak pusztán azzal, hogy azt teszik, amit értenek. Én is erre vágyom az életemben.

- Melyik a kedvenc dalod jelenleg, amelyet nap mint nap meghallgatsz? (előadó, számcím, youtube link)
Inna- 10 Minutes
Glee- Don't stop believing (feldolgozás)
Lee Brice - Beautiful every time
Bon Jovi - Have a nice day


- Ha választhatnál egy helyet a világon, hol élnél most a legszívesebben és miért?
Gelsenkirchenben, azt hiszem. Csodálatos hely, csodálatos Schalke 04 kultusszal. Rengeteg játékos fordul meg ott, akikkel szívesen találkoznék, és maga a hely is elképesztő. Azt gondolom, nagyon szívesen élnék ott.

- Mi volt tegnap az utolsó gondolatod elalvás előtt?
Azt hiszem mérges voltam egy fiúra, aki nagyon sokat jelent nekem, és az volt az utolsó gondolataim egyike, hogy mit kezdjek ebben a helyzetben.

- Ha eltölthetnél egy estét egy híres emberrel (legyen élő vagy már elhunyt) kit választanál és miért pont őt?
A válasz egyértelmű: Valentino Rossit. Kilencszeres világbajnok motoros, nagyon intelligens, jó humorú és rengeteg akadállyal küzdött meg, hogy mára az egyik legelismertebb motorversenyző legyen belőle. Szívesen elbeszélgetnék vele, hogy mi adott neki erőt a legrosszabb napokon is, és hogy volt annyi ereje, hogy sosem adta fel. Számomra ő egy igazi példakép!

Akiknek küldeném:
- Macy: Szeretem Macy blogjait. Nagyon kreatív lány és tetszenek a történeteibe tett csavarok. Szeretem olvasni az irományait.
- Kori: Szeretem Kori írását. Magát a stílusát is. Egyedi és megnyerő. Ráadásul a foci világáról ír, ami  egy plusz jó pont!
- Diana: Diana egyszerűen tökéletesen ír! Imádom! Imádom, ahogy átadja az érzéseket, a stílusát, a kitalált történetet. Mindent. Úgy gondolom Diana egy remek írónő! :)

Teil 9

Hosszú órákig zokogtam párnáim alá bújva, mikor végre megszólalt a telefonom. Féltem felvenni. Ötletem se volt, hogyan vázoljam neki a történteket és, hogy többé nem találkozhatunk. Hihetetlen, hogy mikor végre találok egy normális srácot, hirtelen az egész világ ellenünk fordul.
- Szia – szóltam bele végül. Még mindig könnyeimet nyeltem, de próbáltam összeszedni magam.
- Mi a baj? – azonnal aggódóra váltott hangja. – Összevesztetek? Mit mondott? – újra kitört belőlem a zokogás.
- Benne vagyunk az újságba – kezdtem az elején. – Tudod, amivel Oliver vádolt… Beküldte az újságnak – suttogtam. – Bene azt mondta, életében először ad egy interjút, amiben elmondja, hogy ez nem igaz és beavatja őket a valódi történetbe.
- De hát ez miért baj? A testvéred kiáll érted!
- Nem, nem értem – sírtam tovább. – Magáért és a hírnevéért. Nem találkozhatok veled többet, Fab! Azt mondták, mivel még tied volt az ügy, mikor bevittek, ezzel támadhatnának minket és azzal is, ha szimplán együtt látnak és.. és.. eltiltottak tőled – letöröltem könnyeimet, ám újabbak törtek utat maguknak.
- Hanna, kérlek, nyugodj meg – kérlelt. – Összeszorul a szívem, ahogy hallom, hogy szipogsz – vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam erőt venni magamon. Ha másért nem, legalább az ő kedvéért.
- Kitalálunk valamit, ugye? Mondd, hogy nem törődsz csak úgy bele ebbe a hülyeségbe! – kérleltem. Bevallom, kicsit az önérzetem is simogatja, ha azt mondja, ő is ellene van ennek az egésznek.
- Kitalálunk, de előbb tudnom kell hozzá valamit….
- Micsodát?
- Tényleg ez az, amit akarsz? Mármint tudod.. velem lenni… - behunytam a szemem és gyorsan végigjátszottam fejben az elmúlt napok eseményeit és, az érzéseket, melyeket csak akkor éreztem, ha vele vagyok.
- Szeretném megpróbálni – suttogtam. – Azt szeretném, ha az útjaink elválnak, az azért legyen, mert mi akarjuk úgy, nem pedig mások.
- Ez esetben, be kell vetnünk minden erőnket és találni egy elfogadható megoldást – helyeselt.
- Még álmomban is gondolkodni fogok, ígérem –adtam szavamat kissé megkönnyebbülve.
- Ahogy én is, bár csak reggel, mert műszak alatt nem igazán engedélyezett – kuncogott. – Amíg találunk megoldást, addig pedig marad a Skype, rendben?
- Legalább valamilyen formában láthatlak – suttogtam.
- Most menj el, zuhanyozz, majd aludj! Holnap, ha bármi van, telefonon el tudsz érni, és napközben majd beszélünk, rendben? – meglepődtem, hogy már küldene aludni, de meg is értettem. Ismer annyira, hogy sejtse, eléggé szétcsúszott állapotban vagyok és pihenésre van szükségem.
- Rendben – egyeztem bele végül. – Jó éjt!
- Jó éjt, Hanna! – búcsúzott, majd bontottuk a vonalat.

Majd beleőrültem a ránk váró egy hétbe. Nem láthattam, csak a laptopon keresztül és így nem is érinthettem. A szüleim árgus szemekkel figyeltek és jól láttam, apámnak az se igazán tetszik, hogy még mindig tartjuk a kapcsolatot, de végül is, ezzel nem szegek szabályt, hiszen csak találkoznunk nem szabad.
Benedikt adott egy interjút, melyben elmondta, hogy az engem ért vádak hamisak és csak egy bajba jutott kamasz ízetlen tréfája az egész. Azt is elmondta, hogy bár tényleg voltam a rendőrségen, semmi komoly nem történt, egyszerűen tőrbecsaltak. Persze néhány ember még így is ellenkezett és Olivernek adott igazat, de többségében lenyugodtak a kedélyek. Nem úgy, mint a családunkba. Hiába mentett ki Benni ezzel a nyilatkozattal, továbbra is őrülten mérges voltam. Nem tudtam megérteni, hogy volt képes ilyet tenni velem. Ő is belebetegedne, ha eltiltanák Lisától. Jó, persze mi nem vagyunk együtt, de komolyan érdeklődünk egymás iránt és felháborít, hogy még csak lehetőségünk sincs rá.
Péntek délután nem mentem haza az iskolából. Lenaval ittunk egy-egy kávét, majd visszamentünk, hiszen hamarosan kezdetét veszi a kosármeccs. Átöltöztünk, majd kimentünk a terembe melegíteni kicsit. A nézők már megérkeztek, köztük a szüleim és Lena szülei is. Egyetlen ember hiányzott már csak, Fabian… Persze, gondoltam, hogy nem fog eljönni, hiszen nem találkozhatunk, de még is azt reméltem. Hiszen szót sem ejtettünk az utóbbi napokban erről, leszámítva, hogy felvázoltam neki a mai programskálámat, köztük a meccset.
- Ne kalandozz el! – könyökével szinte bordáim közé bökött. – Szükségünk van rád fejben! – a csapattal a diákbajnokságban való továbbjutásért küzdünk, így mindent bele kell adnom nekem is, ebben igaza volt.
Visszamentünk az öltözőben, ahol az edző látott el minket pár jó tanáccsal, majd elindultunk a terembe. Alig álltunk fel a mi térfelünkre, Lena pisszegni kezdett mögöttem.
- Mi van? – fordultam hátra kissé mérgesen. Amint a pályára lépünk agyban elkezdek a meccsre összpontosítani és nem szeretem, ha ebben megzavarnak. Fejével oldalra biccentett, így arra pillantottam. Fabian félszeg mosollyal intett felém. Visszaintegettem, mire rám kacsintott. Gyorsan visszafordultam előző pozíciómba, mielőtt kirohanok, hogy megölelhessem. Hihetetlen, hogy képes volt eljönni miattam! 

Az első két negyed alatt egész jól teljesítettünk, szorosan álltunk, hol ők vezettek eggyel, hol mi. Ez azonban nem tett minket elégedetté, hiszen nem döntetlent játszani jöttünk, hanem megmutatni mit tudunk, és megnyerni a meccset. A nyakamat törölgettem, mikor ismét Fabian felé siklott a tekintetem. Gyakran fordult elő, ha volt több mint, három másodpercnyi szabadidőm. Szerettem volna, ha a legjobb formánkat látja, és nem kell csalódnia.
Engem figyelt, mikor meglátta, hogy nézem, majd elmosolyodott. Szerettem volna megtenni azt a pár lépést, hogy legalább egy szót válthassunk, de nem tehettem. És egyébként se lett volna rá alkalmunk, ugyanis megszólalt a mobiltelefonja. Erre abból következtettem, hogy hirtelen zsebéhez kapott. Lemászott a lelátóról, majd elintézte a telefont. Alig fél perccel a folytatás előtt, felkapta a dzsekijét. Én már a pályán álltam, Lena azonban oldalt üldögélt, őt most pihenteti az edző. Fab egy pillanatra odalépett, a fülébe súgott valamit, majd elhagyta az épületet.
Kissé idegesen és szomorúan folytattam a játékot, így a harmadik negyed végére kicsit jobban leszakadtunk, mint az eddigiekben. Tudtam, hogy innen is simán meg tudjuk nyerni, de nem voltam benne biztos, hogy ehhez én lennék most az egyik alkalmas játékos.
- Nyugodj le! – szólt rám Lena, mikor leültem mellé a padra.
- Hol van Fabi? – váltottam témát.
- Be kellett mennie, dolgozni – tájékoztatott. – De azt üzente, hogy fantasztikusan játszol és reméli, megnyerjük.
- Tényleg? –felragyogtak szemeim, szívemet pedig átjárta az a kellemes, meleg, boldogító érzés.
- Igen, szóval most menj vissza és nyerjétek meg! – noszogatott.
- Meglesz – bizonyítani akartam Lenanak, a szüleimnek, a csapatnak és mindenki másnak is, így önbizalommal feltöltve szaladtam vissza a helyemre. Nincs más lehetőség, csakis a győzelem!
Sikerült behoznunk lemaradást, de az utolsó másodpercekig küzdenünk kellett a győzelemért, melyet végül, egy apró hajszállal, de megszereztünk, egy büntetőnek köszönhetően.
Az egész csapat egymás nyakába borult, majd később a szüleim is megölelgettek, mikor már túl voltam az átöltözésen.
- Bár csak itt maradt volna a végéig – sóhajtottam fel. Abban bíztam, hogy csak barátnőm hallja, ám nem így történt.
- Fabianra gondolsz? – fonta karba kezeit édesapám.
- Igen… - vallottam be.
- Azt hittem tisztáztuk: nem találkozhattok! – emlékeztetett a szabályra.
- Még a tiltás előtt hívtam meg és azóta nem beszéltünk a meccsről – magyaráztam, habár csak félig-meddig volt igaz. – És egyébként is csak messziről láttam – suttogtam elszontyolodva. Mindennél jobban vágyok már arra, hogy végre megérinthessem, vagy megölelhessem.
- Legközelebb nem kellene eljönnie – folytatta, én pedig a kijárat felé indultam.
- Miért ment el? – vágott közbe anyukám.
- Készenléti volt és behívatták – rántottam vállat. Valójában nagyon is bántott a dolog. Szerettem volna, ha végignézi a meccsünket, de a sors nem adta meg ezt a lehetőséget. Mindenesetre próbáltam minél kevésbé mutatni a külvilág felé.
- Szegény fiú… Hát sosincs szabadideje?
- Nem sok – fintorogtam. – De nagyon szeret rendőr lenni.
- Ez a lényeg – simogatta meg a hátamat. Elbúcsúztunk Lenatól, majd beültünk az autóba és hazamentünk. Apa persze motyogott még kicsit, amiért nem tartom be a szabályait, de nem különösebben izgattam magam miatta. Csak arra vártam, hogy Fabi végre egy kis szabadidőhöz jusson és a mobilszámomat tárcsázza.
Letusoltam, ettem pár falat vacsorát, majd a szobámba vonultam. Kezembe vettem a telefonom és a tévézés közben is szorongattam. Mintha ezzel jelet küldhetnék neki, hogy hívjon fel. Ő azonban nem tette. Egészen hajnalig ébren voltam, de se egy üzenetet nem küldött, se fel nem hívott. Nem hittem, hogy ilyen sokáig tarthat az ügy, amiért behívatták, talán inkább én bántottam meg valamivel. De, ha igen, mégis mivel?

A blog első díja :)

Szabályok:

1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.

2. Felsorolunk 4 bloggert, akiknél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma.

3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról.

1. Nagyon köszönöm a díjat Em-nek! :) Sokat jelent, hogy a blog megkapta első díját. :)

2. Továbbadom a díjat drága Deveczke-nek, Nixííh-mnek, Eni-nek és Diana-nak. :)

3. Már kész is! :) 

Teil 8

Kezemet arcomra simítottam, miközben a tájat kezdtem fürkészni. Sosem figyeltem meg komolyabban, holott nap, mint nap megteszem az utat. Mégis, a fák, a fű, a kövek, a házak… minden olyan magától értetődőnek tűnik, és bele se gondolunk, hogy egy nap elveszíthetjük az egészet.
- Hé, Hanna, megérkeztünk – simította meg karomat percekkel később. Forrósodni kezdett a bőröm érintése nyomán.
- Bocsi, elbambultam – kicsatoltam az övet, majd a kávéval a kezemben szálltam ki.
- Semmi baj – mosolyodott el. – És, mihez kezdjünk most, hogy nincs házi feladat?
- Arra gondoltam, hogy nézhetnénk együtt valami filmet – vázoltam előre kigondolt tervemet. Hátsószándékom nem volt, egyszerűen csak ezt találtam most jó időtöltésnek.
- Ez igazán jól hangzik – bólintott.
- Ott vannak a DVD-k! – mutattam a polcra, melyet még apa szerelt össze testvéreimmel. – Válassz egyet, addig hozok valami ennivalót – a szobámba indultam, ahol lepakoltam az iskolai felszerelésem, majd utam a konyhába vezetett, ahol találtam egy kis palacsintát. Nagyon szeretem az anyukámat, és hihetetlen, hogy ennyi év után is, képes csak azért késő estig a konyhában foglalatoskodni, hogy másnap legyen mit ennünk ebédre.
- Köszönöm – mosolygott, mikor letettem elé. Elindította a filmet, én pedig a tokjára pillantottam. Az utolsó dal. Miley Cyrus film, láttam már egy párszor. Nem volt a kedvenc színésznőm Miley, de úgy gondolom ez a film tényleg jól sikerült.
- Biztos vagy benne? Ez dráma – hívtam fel rá a figyelmét.
- Persze – bólintott, bár én még továbbra is furcsán méregettem. Attól féltem, hogy amint az édesapa halálához ér a film, Fabiban felözönlenek majd a bátyjával kapcsolatos emlékek és nem szerettem volna szomorúnak látni. – Jól vagyok – mosolyodott el egyszeriben. Szeme sarkából jól láthatta, már percek óta az arcát, nem pedig a filmet néztem. – Aranyos vagy, hogy aggódsz értem, de minden rendben – simította kezét arcomra. – Nagyfiú vagyok – rántott vállat.
- De vannak érzéseid és én.. csak nem szeretném, ha miattam szomorodnál el, vagy valami… - lesütöttem pillantásom, mire ő finoman megemelte államat. Alig pár milliméterre volt ajka enyémtől, mikor az ajtóban feltűnt kedvenc testvérem.
- Ti meg mi a fenét csináltok? – ripakodott ránk. Hát igen, az időzítése tökéletes!
- Filmet nézünk – vázoltam neki a tényeket.
- Le akartad smárolni a húgomat? Hiszen alig ismered! – támadt Fabianra. Mindketten értetlenül álltunk a hirtelen kirohanás előtt, de inkább nem firtattuk a dolgot.
- Én csak… - kezdett bele Fabi, de bátyám azonnal belefojtotta a szót.
- Te csak rámásztál a testvéremre! – morgott.
- Nem mászott rám – tiltakoztam. – Csak maga felé fordította az arcomat! – Egyáltalán, mit keres itt?
- Igen, gondolom – bólogatott.
- Nézd, Benedikt – állt fel Fabi, hogy egy vonalban legyen bátyámmal. – Én nem akartam semmi rosszat tenni.
- Szerintem ideje menned! – intett az ajtó felé.
- Nem, nem megy! – léptem közelebb Fabianhoz. – Anyáék megengedték, hogy maradjon és én is szeretném. Miért nem mész el te? Egyáltalán minek jöttél ide? Még mindig nem felejtettem el, amit mondtál – vetettem oda.
- Éppen ezért jöttem… megbeszélni – jelentette ki. – De szeretném, ha ő most elmenne!
- Itt marad! – mordultam fel.
- Hanna, igaza van. Tényleg jobb lenne, ha most lelépnék – szólalt meg végre Fabian is.
- Ne csináld már! – néztem rá rémülten.
- Később még beszélünk, ígérem – simította meg arcomat. – De most inkább ti ketten tisztázzátok a dolgokat – kérlelt, mire kinyílt az ajtó és ezúttal a szüleim léptek be rajta. – Vagy négyen – mosolygott.
- Megígéred, hogy felhívsz? – néztem rá aggódóan. Egyáltalán nem akartam még elengedni, főleg azok után, hogy Benni így előadta magát.
- Mint tegnap – mosolygott. Közelebb léptem és megöleltem. - Vigyázz magadra! – kérte, majd köszönt szüleimnek is és elment.
- Ezt most miért kellett? Nem csinált semmi rosszat! – méregtől izzó szemekkel meredtem testvéremre.
- Komolyan felsoroljam az okokat, miért nem tartom a kapcsolatotokat jó ötletnek? – előhúzott a farzsebéből egy újságot, majd a kezembe nyomta.
„Testével mentette fel magát a vádak alól” – elég volt a címet elolvasnom ahhoz, hogy elfogjon a hányinger. Oliver nem tudott másképp ártani már nekem, így hát a sajtóhoz fordult, hogy testvéremnek és családomnak okozzon fájdalmat. - Ebből semmi se igaz! – csóváltam a fejem. Az egész Oliver hülye kitalációja – hajítottam az asztalra a magazint.
- De ezt az emberek nem tudhatják – szólt rám. – Mit gondolnak majd rólunk ezek után?
- Te vagy a nagy Benedikt Höwedes! Mondd el egy interjúban az igazat és tegyünk valamit ez ellen a szennyláda újság ellen – könnyes szemekkel fordultam szüleim felé.
- Benne lennél egy interjúban, hogy mesélj a húgodról? – pillantott apa, kedvenc fiacskájára.
- Ha ezzel menthetem a jó hírünket – sóhajtott fel. – Viszont nem hiszem, hogy találkozgatnia kéne ezzel a rendőrsráccal.
- Micsoda? – tátottam el a számat.
- Mindenki azt hinné, hogy hazudok, hogy megvédjelek és Oliver se száll le addig rólad!
- Az a barom még számtalan gyenge pontot találhat rajtam, nem csak Fabiant! Nem tilthatod meg, hogy találkozzunk! – kiabáltam.
- De én megtehetem – sóhajtott fel apa. – Azt hiszem, a bátyádnak igaza van, és most egy ideig nem kellene találkoznotok.
- Micsoda? – könnyeim úgy folytak, mint a patak. Nem akartam elhinni, hogy ez történik velem. Pár perce, órája még minden olyan szép volt, most meg mintha a fejetetejére állt volna a világ. – Apa, ezt nem teheted! Hiszen nem is övé az ügyünk, nem lehet belőle bajunk! Kérlek szépen, ne tiltsd el tőlem! 

- Talán már nem az övé, de mikor bajba kerültél, az volt. És, ha ez kiszivárog, nagy gondok lehetnek belőle, úgyhogy sajnálom, de nem találkozhatsz vele. És szeretném, ha ezt közölnéd vele is, mikor felhív! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
- Remélem, boldog vagy! – kiáltottam bátyámra, majd a szobám felé indultam.
- A te érdekedben tettem! – szólt utánam.
- Nem! A te érdekedben tetted, ahogy minden mást ebben a rohadt életben. Tudod mit? Elegem van! Elegem van abból, hogy mindig én legyek Benedikt Höwedes tökéletlen húgocskája! Utálom ezt az egészet! Sőt, utállak téged is! – vetettem oda, majd a szobámba rohantam. Azt hittem a múltkori volt életünk legdurvább veszekedése, ám tévedtem. Most komolyan, teljes szívemből úgy éreztem, soha többé nem akarom látni.