Teil 5

Egész délután merengtem, ezen nem változtatott a matekházi sem. Fabiannak igaza van. A szüleim minden rossztól meg akarnak védeni, így joguk van ahhoz, hogy én is megvédjem őket. Joguk van tudni, mi folyik körülöttük. Alighogy elhatároztam, kitálalok, megszólalt a csengő.
- Miben segíthetek? – kérdezte édesapám, miután kinyitotta az ajtót.
- Jó estét! Bocsánat a késői zavarásért, Fabian Koenig vagyok és Johannát keresem – nagyokat pislogtam a neve hallatán, majd kirobogtam a konyhából.
- Szia – néztem rá meglepetten.
- Bocsi a zavarásért – suttogta. – Beszélhetnék veled, négyszemközt? – kisétáltam az ajtón, majd leültem a lépcsőre.
- Minden rendben? – pillantottam felé.
- Persze – bólintott. – Visszahoztam a kabátod – a dzsekit még Phil autójában hagytam. Teljesen elfelejtkeztem a létezéséről is. – Az egyik barátod autójában volt.
- Már nem a barátaim – suttogtam. – Köszönöm – vettem el tőle. – És most mondd el, miért vagy itt igazából – mosolyogtam rá.
- Ennyire átlátszó vagyok? – nevetett fel.
- Eléggé – bólintottam. – És egyébként, körülbelül két perced van, mielőtt apám behív. Emlékszel, szobafogság…
- Igen, persze – bólintott. – Csak tudni szerettem volna, hogy hogy vagy – vallotta be.
- Egészen idáig jöttél, hogy megkérdezd? – Még soha, senki nem tett értem hasonlót, így melengette a szívemet.
- Jól esett – rántott vállat. – Elmondtad nekik, hogy mi volt ma?
- Még most gyűjtöm hozzá az erőt – suttogtam. – Figyelj, áll még, hogy… hogy esetleg elmondanád? – kérdeztem halkan.
- Ha szeretnéd – bólintott.
- Jó lenne. De az is elég, ha csak állsz mellettem, az egyenruhád sugározza az erőt – kuncogtam.
- Még véletlen sem a személyiségem… - forgatta szemeit. Megragadtam a karját és magammal húztam a lakásba.
- Anya, apa beszélhetnénk? – anya kijött a konyhából és a nappaliba lépett.
- Frau Höwedes – nyújtott kezet Fabi. – A nevem Fabian Koenig.
- Történt valami? – alig kapott levegőt. Szerintem még sosem járt rendőr a lakásunkban.
- Délután itt járt Oliver – vallottam be.
- Mit akart? – mordult fel apám azonnal. – Ugye nem engedted be? Megbeszéltük, hogy nem fogadhatsz vendégeket!
- Nem igazán kérdezte, hogy beengedem-e – csattantam fel. – Azért jött, hogy megfenyegessen!
- Micsoda? – döbbent le édesanyám.
- Oliver lebukott a drogokkal, de az, hogy erőszakos volt a lányukkal plusz időt jelenthet neki, mikor a bíróság dönt. Ezért megfenyegette a lányukat, hogy vagy visszavonja ezt a vádat, vagy bántani fogja a szeretteit – magyarázta Fabian.
- Lena volt a jel… - suttogtam. – Leszorították a kocsiját az útról – meséltem.
- De ugye jól van? – anya úgy szerette, mintha a saját gyermeke lenne, néha talán még jobban is…
- Egy-két karcolással megúszta. De nem kockáztathatok. Fabian felajánlotta, hogy rendőrök vigyázzanak ránk, de én nem akarom, hogy mindennap rettegve menjünk el itthonról. Szóval, visszavontam a vádat – vallottam be.
- Kicsim, biztos vagy benne?
- Igen. Fontosabb a biztonságotok, mint az, hogy hány évet ül az a szemétláda – mordultam fel.
- És ön, Herr Koenig? Maga szerint jól döntött a lányom? – fordult felé édesapám.
- Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy végre rács mögött tudhassuk, de abban igaza van Johannának, hogy a keze messzire elér, és nem tudhatjuk, mire képes. A biztonságuk pedig mindennél fontosabb – hálásan rámosolyogtam, majd megöleltem édesanyámat.
- Nem haragszotok? – pillantottam édesapámra.
- Mert szereted a családod? Nem – mosolygott rám, majd ő is megölelt.
- Akkor se, ha kilógtam, hogy beszélhessek erről Fabiannal? – hátráltam egy lépést, félénk mosollyal az arcomon.
- Menj és fejezd be a vacsorádat! – anya mosolyogva csóválta a fejét. A konyha felé indultam, majd ismét Fabianra pillantottam. Nem akartam, hogy máris elmenjen.
- Ön nem éhes, Herr Koenig? – jellemző, hogy anya őt is egyből etetné. Mindig az étel az első, amit felajánl, mikor érkezik hozzánk valaki.
- Jól gondold meg! Anya lasagne-ja a világon a legjobb – kacsintottam rá.
- Szívesen megkóstolom – egyezett bele. – De kérem, tegeződjünk!

Fabi legalább egy órát, másfelet maradt még, mely idő alatt nem csak velem, de szüleimmel is jól elbeszélgetett. Végül aztán eljött a búcsú ideje, hiszen neki másnap munka, még ha csak este is, nekem pedig iskola.
- Nem lenne kedved, meginni velem valamikor egy kávét? Kettesben – tette hozzá.
- Szobafogságban vagyok – sóhajtottam fel.
- És, ha én jönnék? – ajánlotta. – Suli után, mikor a szüleid még dolgoznak.
- Megkérdezem – mosolyogtam rá, majd beszaladtam a lakásba, hogy megérdeklődjem a szüleimtől.
Amennyire csak tudtam, siettem Fabianhoz. Az Istenért sem szerettem volna megvárakoztatni.
- Na? – pillantott félénken.
- Megengedték – rántottam meg a vállam mosolyogva. – De ez nem randi, oké? – kértem. Most nem igazán van szükségem kapcsolatra, viszont nagyon szimpatikus és szeretném megismerni.
- Csak ismerkedünk – emelte fel kezeit megadóan.
- Igen – bólogattam.
- Szóval, akkor holnap – hátrált.
- Jó éjt, Fabi! – leheltem egy apró puszit arcára.
- Jó éjt! – mosolygott rám, majd autójához sétált.